Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-12-30 / 36. szám

574 lakba mentem. Besötétedéskor még gyönyörűen hangoztak a szarvasok s az idény befejezésére szép búcsúztató zeném volt. Szürkületkor sürü köd borúit le az egész hegytetőkre s inkább lelkiismeretem megnyugtatására, mint a találkozás ^reményében mentem fel a Czertun-kopecz kúpjára, hogy az ott tartózkodó szarvas után járjak; néhány darab tarvadat láttam ugyan, a szarvasnak azonban se hire se hangja, s a mint a várva várt idő elérkezett, mellyre a vérebbel kirendelt erdészekkel találkozhattam, a hegytetőket elhagyva lementem a leásott úton a Duracskáig, mellynek partja -felett a ködnek köréből kiértem. Itt volt már Henne a vérebvezető, pórázon tartva a Halt an nevü jó vérebet s elvezettük a szarvas nyomára, mellyen nappal most bőven találtunk seb vért. De ez csak a parton lévő útig tartott; itt a véreb is megállott s visszafordúlt a helyre hol az utolsó sebvércsepp esett le; újból felvette ott a szarvas nyomát s tétovázás nélkül elvezette Hennét a Risave sürü felé. Feszülten vártam az eredményt s olly érzéssel állottam ott mint a tanuló, ha miítétele feletti ítélet van függőben. Egyszerre Henne hangja szólalt a lejtöböl fel: Itt fekszik! s még mielőtt odaugrottam volna, már azt is hallottam : Erős szarvas! egyenetlen 14 ágú! S az is volt! mert messziről láttam már egyik tülkén a négy véges koronát; erös, öreg, mogorva arczú szarvas, a komor szinüek fajából feküdt ott megdermedve, vastag s szépen gyöngyözött tülkeinek egyikén négyes, a másikán hárorn ágú korona állott. Miután kihúztuk a sűrűből, a lövést vizsgáltam meg; csak egy golyó érte s pedig első csövem golyója, mert távozó állásban volt, mikor első lövésem esett, s az a bordák mögött előnyösen hatva a hevederen ütött át. A szarvas tehát az estén, midőn Hodun a gerinczen vizsgálta nyomát, még életben volt s akkor a sűrűben alig 50 lépésnyire állhatott, mert ott találtuk megdermedve; milly szerencse, hogy akkor fel nem riadt, mert ki tudja mennyire mehet még! s ez hasonló esetekben ovatosságra intő példa ! — No Hodun, az „erős" szarvas-e ez? kérdeztem. — Jó szarvas ez is — mondá ő — de még sem az „erős", ennek szine pirosabb s agancsai még erösebbek mint a meglövötté. 0 jobban tudhatta ezt mint én, ki az „erös"et csak egy pillantásra, s a köd alatt láttam ; de bár mint volt a dolog, hogy az „erős"t lőttem-e meg vagy nem? ezt a jövendő, melly még jelentékenyebb dolgokról is határoz, fogja megfejteni; addig is tehát, mig a jó sors e szép vadastérre ismét elvezet, elbúcsúztam az erdésztől, Haltan-nak sötét redős homlokát is megsimítottam, s az öreg tarkára ülve, a völgybe leereszkedtem. Az idénynek vége volt — s ha el is fogja illyenkor a vadász szívét a búcsú bánatos érzése, most legalább azon vigasztalással távoztam, hogy az első napoknak csalódásai után még az utólsó est utolsó esélyét emlékezetes élmény kivivására fordíthattam. B. Orczy Béla.