Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-12-30 / 36. szám

570 üzekedö tarfövad alkonyatig a sűrűben marad s hajnalkor bevonul; e miatt, ha jár is már velők a szarvas, megközelíthetéséhez kevés — sőt kevesebb esély ajánlkozik, mint a teljes időszak alatt, mikor a hímek még falkásan járnak együtt, inkább az erdőszéleken tartózkodnak s forgójukon rendesebben közlekednek. IIa el is hagyta már az erős szarvas eddigi társait September első hetében s a tarvadhoz vonul, a gyengébb hímek még tovább is együtt maradva nem avatkoznak kalandjaiba ; de később, midőn már ezek is követték példáját, mindig több erőködésébe kerül, hogy a leskelődő „segédeket" elverje s tálkáját összeterelten tarthassa meg. Be gyönyörű hangverseny az,midőn az, erős szarvasok a hegylejtőkről egymásnak felelnek; láttam már szarvast, melly reggel miután falkáját elhagyta, majd fel óráig helyben jelentke­zett ; sokszor meg neki állnak egy fának s ágait szaggatják, vagy a száraz gallyak feszítgetésével mulatják magukat s közben szivet rendítőleg rigyetnek. És ez eltart September végéig; ekkor a löidénynek vége van, nem sokára az erős szarvasok is visszavonulnak s csak a gyengébbek danolnak még hódolatuk tárgya körül, míg végre a tarvad is mind kitér előttük s a vadásztér nyugalma ismét helyre áll. Vannak azonban kedvezőtlen viszonyok, mellyek a szarvasokat az idény javá­ban is elnémitják ; illyenek az erős szél, hosszas szárazság vagy sürü köd ; mormog­nak ugyan ba valami boszantja őket, de nem halljuk őket távolról. Egyáltalában a mi éghajlatunk alatt, rendkívüli éveket kivéve, csak egyes napokon élvezhetjük tel­jes mértékben a szarvasok szép hangját; ha napközben vagy hajnal előtt megszűnt az eső, vagy deres reggelek után, ha harmatos föld felett híves és csendes lég nyug­szik, akkor mint minden élő lényben, úgv a szarvasokban is elevenebb lesz a vér­forgás s viszhangzik csalogatójuktól a vadastér. Pedig derült alkony elé néztünk; ha még eláll a szél is, remélhettem, hogy sű­rűen fognak jelentkezni s talán a bejelentett tizenegy közül legalább eggyel talál­kozhatunk. Meghaladtam most már a 3 Jávor hegyhátat s a Schweinsbach nevü szép völgybe vagy öbölbe ereszkedtem le, mellyet a Czertun-kopecz széles hegyháta zár el. E hegyhát kúpja egyszersmind a fehér Kárpátok legmagasabb csúcsa; hosszan elnyúló éles gerinezek, mintegy közös törzs ágazatai ereszkednek le belőle a völgy fő medréig, s köztük az ős erdő, a lvameni Járek s a Duracska völgyei alakúinak. E terjedelmes hegy lejtőit nem régen még ős erdő borította, mellyben hellyel-közzel több százados bikk állt talpon, mig soknak már csak eldőlt rothatag törzse feküdt a part hosszában ; s mindenütt a hol a nap sugarai lehatottak a földhöz, mellyet azelőtt a kidőlt óriások lombkoronája ernyözött, új sarjadék kelt s igy e tájon az erdős te­nyészet minden korosztályával találkozunk; s habár a több százados bikkek ritka szép példányai láthatók, de nagyszerűségben felülmúlja az ős erdőt még is a rendes vágás után megnőtt százados pagony, mert ennek épen tömörsége tünteti fel nagy­szerűségét s a fényes, ollykor mohafedett törzseknek egyenlő sugár-oszlopok szerinti emelkedése, s a magas zöld lombboltozat a gót egyházak belsejére emlékeztet, s in­kább meglepő mint az ős erdő, mellynek egyes gyönyörű fáit kivéve, többnyire csak összevissza szaggatott képe van. Idő haladtával azonban az őserdőnek is elkellett veszni s a rendes vágások sora erre is került. Jelenleg azon völgyszorost kivéve

Next

/
Oldalképek
Tartalom