Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863
1863-12-30 / 36. szám
571 mellyben a „vadkan-forrás" ered s hol még az ős bikkek régi pompájukkal állanak, a Czertun-kopecz egyéb lejtőin s a Kameni Jarek völgyében ritkított pagony van. Ezen túl a magló fák is eltűnnek s a Duracskát és a Risave nagy öblét sürü bikkes sarjadék lepi el. Egy fehérke vadászház áil a völgy felső végén, éji tanyáúl szolgáló annak, ki ilt akarja tölteni lesjárata után az éjt. Itt hagytam most a ponyt s az őserdő felé mentem. Alig értem ennek ritkított részébe, bátran haladva a lesjárdán, midőn egy kis part mögül tarfővad böffentése hangzott. Alighanem lépteimet hallották meg a kavicsos járdán vagy neszt foghattak, mert a mint a kis partra felugrottam, már teljes futásban lévő falkát láttam meg. De miután eddig még nem láttak, néhány ugrásra megállottak s határozatlanúl körültekintgettek; köztük egy tizenkét ágú szarvas állott s szerencsétlenül úgy elfedte őt egy üsző teste, hogy tüstént nem lőhettem reá. Rám bámészkodtak most mindannyian, aztán a tarvad a Reissig sürü felé rohant vissza, a szarvas egy pillantásra fedetlenül állott s mielőtt falkáját követte volna, rá lőttem ; akkor ugrott el épen, midőn fegyverem elsült. Futtában a második csővel is rá lőttem, jeladás nélkül távozott s a többivel együtt eltűnt. Hiába kerestem is azon helyek körül, hol a lövések idején volt, sebszőrt vagy sebvért — a szarvas el volt hibázva ! Hodunt nagyon bántotta, hogy e szarvasra lőttem; mert minden körerdésznek méltó ambitiója, hogy az idény alatt az ö erdökerületéből is egy kiválóan erős szarvast mutathasson fel, és ő ez évben az „erősnek" kézre kerülését remélette. Azonban a kettős lövés által felzavartatván, ez estén e tájra nehezen jő még egy szarvas s igy itt minden esélyről lemondhattam. De ezzel bajaimnak még nem lett vége. Mentünk tehát a Kameni Jarek felé, hogy ott a kiásottnak nevezett útra térjünk s ezen haladjunk odább. A szekérútat nevezik igy, melly az ölfa kihordása végett a szűk völgytorkolatoknak igen meredek partjaiból, a lehető legkisebb lejtés irányában ásatott ki. Mikor még a szálas erdő lábon állott, ezen út igen alkalmas lesjárda volt s arról a völgyszorosokat s ezeknek partoldalait nagyon előnyösen lehetett átvizsgálni. Most azonban a lesjáró majdnem fedetlenül jár rajta ; a még fennálló magló bikkek s ezek közt sarjadzó csemeték nem elég sürüek, hogy melléjük húzódva az éles szemű fővad figyelmét kikerülhesse; a partokon pedig, hol mióta az erdő megritkittatott, jó legelésző helyek támadtak, a tarfővad nagyon szeret tartózkodni, s majd minden lejtön összeütközik velők a vadász. A millv gyönyörűségesen szép, ép olly kényes eredményű lesjáró tér ez. E nehézségek elöizével mindjárt megismerkedtem, a mint a kiásott úton a Kameni Jarek felső torkolatát elértem. Felettem a hegyoldalban egy falka elriadt, csak lépteinek ropogása vonta reá figyelmemet, s a mint megláttam őket, a tarvad egy része már a gerincz hátát érte el, egy része pedig még a lejtőn szökdösött felfelé s átment rajta. A szarvas eközben még a gerincz alatt állott, de lövésre olly kedvezőtlen állásban, hogy csak nyakát, fejét s tizenkettős agancsait láttam egy bikk törzse mellett; teste el volt fedve. Xem lőhettem tehát reá ; s elsö mozdulatomra, mellyet a
