Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-12-10 / 34. szám

542 Lóra ültünk harminczan; megkértem a társaságot, hogy Retskyvel és két segédünkkel engedjenek elől lovagolni s minthogy mi magunkéban bíráskodunk, a menynyire lehet elibünk ne vágtassanak, mert ha a sok lovastól csak egy húzást, vágást, billentést is nem láthatunk, hiba lesz az ítéletben. A rend nem soká állott. Az első nyúl, mint akartam, nyolcz dülönyi távolságra ugrott a positiótól, t. i. a Bánom-kerttől Dáma felől mintegy 60 ölnyire, egyenesen Újvárosnak tartott, de hirtelen csavarodva az igen sebesen rohanó Csipkére, melly a nyulat, mig én láttam, nem közelité; nem soká láttam ugyan, abban a hiedelemben lévén, hogy ollyan két agár hamar beéri a nyulat, főleg az igen szép angol Csipkétől reméltem az első többszöri éréseket. Nem kényszerítém hát a kijövetelkor talpgyuladásban lesántult Hegedűs nevü vén s kisded lovamat, ne hogy később gyalog maradjak, (szolgáltak volna ugyan nekem többen hatalmas lovakkal, de nem fogadtam el, tudván, bogy csontfájdalmas czontbjaim és térdeim elégtelenek lévén a szorításra, tüzes jó lóról le is fordúlhatok.) Első fatalitás tehát, hogy én ne sejthessem, mellyik agár éri be igazán először a nyulat — a Hegedűs lesántulása; második fatalitás, hogy mások ne láthassák, a köd; melly miatt, kivált a fekete agár láthatlanná lett a távolban. 21sebök Antal ugyan és Barcza Dániel jelentettek a Dáma mellett, de tanúságokat be nem vettem, tartani akarván a törvényt, melyet magam hoztam a vadászlapi feltételek közt, hogy t. i. ügyvédi beleszólásnak tanúskodásnak helye ne legyen. A kerten túl találta meg egy legelöl futtató tiszt úr a megfogott nyulat s csak annyit mondott, hogy „beide haben ihn gefangen." Az előtte álló kerttől ő sem látta hát az igazi beérést, se a megfogást. Harmadik fatalitás Dániámra, hogy egy csutkából ugrott kis süldőn a Csipke elibe rohant s második érésre a csutkán túl kitérésében kissé akadályozott nyulacskát megkapta. Közlátásra történvén ez, a publicus favor Csipke részére hajlott, mit látván, azon térre, mellyen az első jó nyúl kelt, t. i. a Bánom-kert környéki sík tarlóra vezetém a kereső lovasságot. Itt kelt a második nagy nyúl Dáma előtt mintegy 60 ölre, a meg annjira eső Csipke sebesen közeliié a Dámát; mikor eliez négy lépésnyire ért, felhagyott a közelítéssel, a Dáma hamar bevágta a nyulat, mindenek láttára többször elment a Csipke mellett, ez egyszer se a Dáma mellett, háromszor azonban beérte a nyulat s majd megkapta, de ezután végig Dáma verte s utolsó szélvágása után a Csipke orra elöl felmarkolta a nyulat. Az egész hajtás alatt kitűnt a „publicus favor"; mindenfelöl a „Hajrá Dáma!" hallatszott erös férfiúi hangokkal, csak én nem kiáltók biztatólag a Dámának egyet se, mert el voltam rá keseredve, az első nyúlon tett késedelemért. Nyilvánitám a jelenvoltak előtt, hogy szerintem még mindig a Dáma van megverve, ha a következő nyulakon hatszoros kamattal nem adja vissza a Csipkének, mit ez rajta az első nyúlon elkövetni látszott. Retsky az első nyúl után szekérre ült; hozzá lovagolván, látom hogy a Csipke már fel van kötve. „Pajtás, mondám, ezen a nyúlon sokkal jobban futott a Dáma a Csipkénél; szerintem még egyik sem győzött; folytassuk." — „A ki folytatni akarja a futást, szólt Retsky, tegyen be L0 forintot." — Betettem. Míg agaraink kifújják magukat, egymás közt csendesen barátilag beszélgeténk s nem soká fennhangon tevém a kérdést: — „Ha az én helyemben volnál, megadnád bccsü-