Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-11-20 / 32. szám

514 Sör és aludt tej (amass) böviben van. Tunis és Agnes később érkeztek — pompás vadászatuk volt. Nekem a tegnapi nap hozott szerencsét, nekik a mai. Nem szükség mondanom, hogy e váratlan lakomához ugyancsak édes jó kedvvel láttunk, miután olly régóta éltünk volt egyedül húson. A Zulus-beliek velünk töltötték az éjt, de ezer bajunkba került megakadályoztatni, hogy agyon ne verjék Amazwazi-beli kísérőinket. Egy ízben éjszaka kénytelenek voltunk fegyvereinkhez kapni s végkiirtással fenyegetni mindnyáját; végre csakugyan sikerült helyreállítanunk a békét. Legényeink rettentően megijedtek, mind a mellett a táncz meg ének egyre járta, de leginkább csak a Zulus-belieknél. Ha a kaffer tánezol, egész teste mozog, arczát rémítően eltorzítja, szemét forgatja és mereszti, hogy az szinte kiugrik odvából; minden tagja remeg mint a legnagyobb izgatottságban, borzasztó kurjongatása, mintha száz ölnyi mélységből kelne ki; mindez leírhatatlanul vad és nevetséges szint kölcsönöz megjelenésének. E közben az izzadság szinte csurog róla, mellyet olykor-olykor egy darab csiszolt fával vagy elefántcsonttal simít le magáról, aztán újra hozzáfog munkájához kettőzött szilajsággal. Megjegyeztem magamnak a helyet, nern messze innen, a hol Dingant meggyilkolták volt. Jul. 21-ikén — A Zulu-beliek elhagytak ma minket; a mi embereink is elindúltak a kocsikhoz Ádám kocsisom kíséretében — mind keményen megrakodva vadászatunk áldozataival. Az idő egyre a lehető legjobb, mert úgyszólván még egy csép esőnk sem volt mióta elhagytuk Pieter-Moritzburgot s augusztus előtt nem is reméljük, hogy lesz. Egészen bátran éjszakázunk szabad ég alatt s álmunkban sem jut eszünkbe a meghűlés vagy csúz. Még az öreg ember is elbámulhat a csillagokra míg előfogja az álom s jóllehet ollykor-ollykor erős meleget szenvedtünk, de ennek nincs itt olly lankasztó hatása mint Indiában vagy Afrika nyugoti partján. Valóban misem hasonlítható az itteni, gyönyörű, balzsamos reggelekhez s estékhez. Julius 25-ikén. — Legényeink ma késő este tértek vissza a szekerektől. Az utóbbi napokban igen sok szarvorrút s bölényt hurczoltunk haza. Jul. 27-ikén. — Ma reggel elhagytuk tanyánkat, nyugoti irányban tartva a régi vadászhely felé, mellyet egy óra tájban értünk el. Két szarvorrút s két bölényt ejtettünk s a régi helyen ütöttünk tábort. Ma délután alighogy megmenthettem életemet két fekete szarvorrútól, mellyeket előbb coolman-oknak vagyis fehér szarvorrúaknak néztem. A térségen állottak, a mint szemünkbe ötlének. Közelünkben nem volt bozót, a hol elbújni lehetett volna; hanem négykézláb mászva sikerült észrevétlenül mintegy tizenöt yardnyira jutnom. De épen a mint kikandikáltam volna, hogy íássam mint üdvözölhetném őket legelőnyösebben, egyike — a hozzám közelebb álló — megpillantott s nagyot bőgve egyenes reám rontott. Sükerült félreugranom — hogyan, azt magam sem tudom, annyira meg voltam döbbenve. Társa nyomba követte s a kafferek meg voltak győződve, hogy le vagyok gázolva. Ha újra megrohannak, perczeim megvannak számlálva, mert menekülésre alig lehetett gondolni. Sokkal inkább megvoltam zavarodva, semhogy üldözőbe teliettem volna, hanem félórá