Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-11-20 / 32. szám

513 sik után. Jó szerencsére czélba vettem az elsőt meg utolsót, egy tehenet meg egy bikát, s mindkét lövésem jól sikerült. A nap már leszállott volt, a szarvak levágására nem maradt idom. Gyönyörű holdvilágos éjszaka volt. Hazafelé mentemben alig haladtam negyed mértföldnyire, midőn újra találkoztam nagy szarvú régi barátommal. Észrevettem, hogy nagy kiváncsian mereszti rám szemét, mintegy kérdőleg, mit keresek itt illy alkalmatlan időben ? Nyilván nem tetszett neki arczom, mert hirtelen sarkon fordúlt s gyáván megfutamodni készült, midőn golyómat lapoczkájába röpítettem ; mintegy 100 yardnyira szaladt még, aztán nagy nehézkesen összeroskadt. Valamennyi szarvorrú között mellyet láttam, ez volt a legvilágosabb szinü s a legnagyobb. A bikák meg tehenek nem annyira termetük terjedelmes voltára mint inkább szarvuk nagyságára nézve ütnek el egymástól, ebben ugyanis a bikáé az elsőség. A borjú nem tágított anyja mellől, s vadúl de egyúttal szánakozást gerjesztöleg jártatta körül szemét. Most nagyon megbántam tettemet, s hasonlót, azt hiszem, sohasem fogok többé elkövetni —• igen közel jár a gyilkossághoz. Nambone erősen sürgetett, löjjem le a borjút is, de csak egy gyutacsom volt már, előttünk pedig sürü, tüskés bozót, messziről ordítozó oroszlányokkal — elég ok, bogy megtagadjam ékesszólló kérelmeskedését. Ugy hittem, hogy egy éjszakára elég pusztítást vittem véghez. Útközben elhaladtunk a vén bölénybika mellett : farkasok és sakalok fogták körül s marczangolták diribre darabra. Társainkhoz esti 8 óra tájban érkeztünk minden további baj nélkül. A lakoma készen volt: bölény- és gnu-szeletek bővében. Ez utóbbi állat busa nincs igen ínyemre, jóllehet némeily irók állítása szerint semmi undorító sincs benne, hanem a mint Mynheer mondja, csakugyan szíjjas. Jul. 20-ikán. Ma tétlenségre vagyok kárhoztatva, kifogyott gyutacsom. Fölrakva a tegnapi zsákmányt, elindúltam a közös tanya felé s déltájban értem az Umpangolóhoz, nem igen könnyen, mert tegnap a bölényvadászat alkalmával megrántottam lábamat anélkül, hogy azt akkor észrevettem volna. A mai húsz mértföldnyi barangolás épen nem szolgált javulására. Az öreg hollandit egész dicsőségében találtam ; egy nagy csapat Umpandabeli kaffer környezte öt harczias öltözetében. Zulus kormányzata, mint a legtöbb kaffer nemzetségé, egyedúri és örökös. Eddigelé úgy volt, bogy az inkosi-t vagy királyt, mihelyt öregsége jelei kezdtek mutatkozni, meggyilkolták s ekkor követte őt utódja. Hogy ez ki légyen, polgári háború dönti el. C h a k a, a mostani dinastia alapítója, sorsát kikerülendő, egész nemzedékét kiölette; s midőn Mr. Isaacr s a szerencsétlen Farevell látogatóban voltak nála, keresve kerestette a „mooti"-t vagy orvost, hogy óvja meg az öszüléstöl. Mindezen elővigyázat azonban hiábavaló volt, mert 1828. sept. 23-ikán meggyilkolták nagy kraaljában Utukutu-ban az Umvoti partján; a gyilkosságot két testvére Dingan meg Umhlangani hajtotta végre saját fő szolgája Umbopa segélyével. Umpanda, a mostani igen emberséges király, hogy megmentse életét s elejét vegye a belháborúnak, épen az imént mondott le koronájáról két fia Ketchwago és Oham javára; de az áldozat haszontalan volt, mert most ezek szólítják harczra pártosaikat a főhatalom kivívásáért. Ugy látszik, az idősebb fiú, Ketchwago lesz a nyertes.