Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-10-30 / 30. szám

478 át a Bambo liegylánczát és hosszú kacskaringós folyójában, a mennyire én szemlélhettem, egyedül csak itt találna a hajózás félelmetes akadályokra. De a legegyszerüebb vizsgálat meggyőzhet felőle, hogy ezen akadályoskodó szirteket egy kis puskaporral könnyen el lehetne távolítani. E méltóságos folyam az urasutini hegységben ered jó messzire éjszakon, s kissé délre a Delago öblétől szakad a tengerbe. Fölérkezvén a hatalmas hegy csúcsára, mi a függélyesen lövelt napsugarak alatt nem csekély bajunkba került, több kaffer falut vettünk észre, Amazvazi keleti véglielyeit. A lakosok a Zulu-sereg egyik osztályának néztek minket s alig hogy megpillantottak, tömegestül rohantak az erdőségbe. Hiába kiáltoztunk. Két futárt indítottunk tehát utánok, kik szerencsésen eloszlatták félelmöket s rábirták, hogy mintegy félórával megérkezésünk után visszatértek falvaikba. Elől jöttek a férfiak, megrengetve a bérczeket örömrivallgásaikkal, utánok az asszonyok vállukon csüngő csecsemőikkel, végre az umfanok és outumbik (legények és leányok), mind egyenkint, a változatlanul megtartott régi nyomon. Meglepő, furcsa, tarka-barka külsejük erősen emlékeztetett Falstaff rongyos ezredére, s Macbeth néhány jelenetére, mellynek boszorkányai élő képviselőkre akadtak volna itt egynémellyik korosabb asszonyságban. Ruházatuk, szó sincs róla, igen hiányos volt : a nők mindössze is ócska, szürke kecskebört övedznek derekukra, a fiatalabbak pedig még ezen lepeltől is megkímélik magokat. Nyomorultabb külsejű lényekkel csakugyan sehol sem találkoztam utazásomban. Az i n d u n a azonban derék, fiatal ficzkó volt s haladéktalanul bemutatta magát. Elmondd, hogy igen örvend, hogy barátokkal találkozhatik, hogy népe első láttunkra mód nélkül megijedt s azt hitte, minden el van veszve. Nem sokára a vad élet egész fényűzése környezett, mert a kapitánytól lefelé mind azon volt, hogy megnyerje tetszésünket. Minthogy kísérőinknek megígértük volt, hogy e ponton túl nem kényszerítjük, nagy örömünkre szolgált a kapitánytól egy új kisérő csapatot kaphatni a Delago öbléhez, főgondunk lévén kifürkészni, vájjon az elefántok valósággal átkeltek-e a hegységen. Ezen útra Tunis és Agnes vállalkozott mintegy tíz legény kiséretében, míg az öreg hollandi hátra maradt, hogy népünk élelmezéséről gondoskodjék. Jun. 29. — Mai utamban egy kaffer-tánczon gyönyörködtem; a legények és fiúk még ezen félre eső helyen is gombokkal czifrázták fel magokat. Miután mabalából készült outchuallá-val jól tartottam, elhagyám, hogy élelmet keressek kaffereinknek s késő délesti órákban lőttem egy derék nőstyén gnu-t s egy nagy szarvú vén tarka gnu bikát. A tarka gnu, catoblepas gorgon (a hollandok „blauw wildebeest" nek a kafferek „cong-cong"-nak hívják) 4—5 lábnyi magas; szarva meg fejemint az ököré, farka fekete, hosszú s bozontos, sörénye ugyanollyan. Mozdúlataiban ijesztő és furcsa, szintolly vad mint mulatsagos. A vadász lia először látja ezen állatot előrobogni, a mint borzas hatalmas homlokát mutogatja, hosszú farkával oldalait csapdossa, merész, vad nézésű fejét fenn hordja, s igen kellemetlen — a struczéhoz hasonló — horkolását hallatja, a vadász azt várná, hogy ez mindent halomra dönt, a mi eléje kerül. De korántsem : azt kell tapasztalnia, hogy ez a legóvatosabb, legfé-