Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-06-20 / 17. szám

269 három fedélzetű hajók nagy árboczai készülnek. De hiába, mert az „égett erdők" golyói ott is elérik. Említők, hogy ez állat a rókával némileg rokon, és e rokonságot bizonyítják a ravasz eselek, mellyeket a carcajou a vadász kijátszására és az öt fenyegető veszély elhárítására használ. Minden tapasztalt észlelő, kik közt a vadász első helyen áll, elismeri s meg van győződve, hogy, ha a vadászat gyakorlata a gyors és éles észlelés tulajdonát az emberben fejleszti s tökélesíti, az ösztön tökélyességét egyszersmind azon állatoknál is, mellyek a vadászat tárgyát képezik, az ész és okoskodás határáig fokozza. Csak igy magyarázhatók azon finom eselek s mélyen kigondolt tervek, mellyeket illy vadországban a ritkán vadászott állatok is futásuk közben alkalmaznak. Nem szükség a farkasok, rókák, nyulak, vidrák, foglyok stb. fogásait említenünk s csak a carcajout, mellynek itt vadászati rajzát adjuk, tartjuk most szem előtt. Mondók, hogy a carcajou, midőn az őserdőkbe menekül, a fenyők legmagasabb csúcsaira rejtődzik. De milly módon viszi ezt véghez? Testét gombolyagba fonva, fejét sürü bundájába rejti, és igy ép azon részt fedi el, mellyet a vadász czélpontúl keres. Semmi kétség! hogy e fogással a vadászt akarják zavarba hozni a vén carcajouk, mellyek valamikor érezték már a lőpor szagát s tán könnyű sebet is kaptak ; és most ezen eseményre emlékezvén, a golyó kikerülése végett ovó eszközhöz folyamodnak. E csodás fenntartási ösztön a természet egy általán«,s törvénye; de az emberi ész több segédeszközzel bir, s megsemmisítési és pusztítási hajlama nagyobb a fenntartásénál. A vadászok, kik a legmélyebb csendben s a fák mögé rejtödzve haladnak előre, midőn a vadat magas rejthelyén s védelmi állásában megpillantják, a kappan gagogáeát, a tyúkok kodácsolását, vagy a kakast bámulatos hasonlatossággal utánozzák. E perczben a torkosságától ösztönzött carcajou kidugja elrejtett fejét s gyors pillantást vet a la aljába. E perez elég vesztére: a golvó repül s a vad, a behavazott ágakat tördelve, zuhan le. Gyakran faodúba, mint egy öt láthatlanná tevő várba rejtődzik a carcajou; de a vadászok gondosan megszagolnak minden odvas fát s a pézsmaszag csakhamar elárúlja a vad ott létét. Ellenségei ekkor kijelölnek egyet magok közül, ki lövésre készen áll fel; a többi máglyát rak a fa odva alá sa rőzse közé tett lőport fellobbantván, elvonulnak. A máglya meggyúl s a szegény állat a feltolúló füsttől félig megfojtva, a törzs sudarára mászik ki, ugorni készül, de főbe találtan növeli a kézre kerített zsákmányt. A vadászat változó szerencsével estig foly. A setétség beállta előtt a vadászok szurkos ágakból szövétneket készítenek, mellyel visszatérti útjokat világítsák ; megisszák a fennmaradt wiskeyt és dalolva indulnak hazafelé. Az éjt mindig a legtekintélyesebb bérlőnél töltik. — Másnap a bőröket kikészítik, s az osztozás legnagyobb békével megy végbe. Két napi vadászat köriilbelöl 20 font sterlinget jövedelmez egy egy vadásznak, mi nem épen megvetendő. — Uly módon a vadászat kellemei jelentékeny haszonnal járnak, minőre a vadász egyedül csak e roppant területeken tehet szert, hol a vadak véghetlenül elszaporodnak s számuk csökkenésétől — kivéve a bölényt és a hódat a nagy tavaktól északnak — egy könnyen tartani nem lehet.