Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-06-20 / 17. szám

270 A párisi nagy d i j. (Május 31-én). „Tout est perdu, hors l'honneur!" jelszava a franczia tudósítóknak, kik a franczia sport évkönyveiben e legnevezetesebb versenyről irnak. S valóban május 31-ke olly sportizgalmakat, olly fény- és pompa-kifejtést nyújtott, mellyre a benne résztvettek sokáig fognak emlékezni. Különösen a hevülni és lelkesülni képes francziák olly kevélyre fokozták fel magukat, melly már a csata percze előtt tetőfokát érte el s ha egy új auszterlitzi ütközet áll előttük, se tanúsíthattak volna élénkebb érdeket, mint e nagy nemzetközi ló küzdelemben, mellyet született ellenségeikkel voltak a longchampsi téren vívandók. A franczia turfiták, felbátorítva La Toucques korábbi győzelmei által, s a legfélelmetesebb lónak, melly valaha csak versenypályán futott, tartván öt: annyira kedvenczükké emelték, hogy győzelmében perczig sem kételkedtek — s nem egy angol, ki a kanczát május 31-én látta először, osztá e véleményt. Előnyére sok körülmény szolgált; saját versenyterén futott, idomítása és gyakorlása semmi megszakítást nem szenvedett, okvetlen legjobb volt valamennyi franczia ló között, melly véle sorompóba léphet s könnyen nyerte a chantillyi két legnagyobb versenyt. Ellenfelei tehát csak olly lovak lehettek, mellyek -Angliában imént futottak, s mindjárt reá a csatornán át idegen égaljba, idegen térre hozattak. Ezek helyes okai voltak a benne helyezett bizalomnak s a vérmes reményű francziák élénken is táplálták ezt. Annál nagyobb lön tehát a kedvetlenedés, midőn a reménylett babér úgyszólván kezeikből lön kiragadva. Egész Páris jelen akart lenni a nagy eseményen, s a kedvező időben kitóduló tarka roppant tömeg a maga nemében egyetlen látvány volt. Képzeljük a világ legünnepélyszeretőbb, legczifrálkodóbb népét, mellynek minden egyes tagja el van szánva utolsó fillérét is feláldozni, csak hogy lehető legszebben öltözve jelenhessen meg. Képzeljük most e népséget ezerejáként ömleni a Rivoli utczából vagy a boulevardokról, a Concorde téren át, fel az elyzei mezőkön, le az avenue de 1' Imperatrice-en s Európa legszebb mulató terén át, ki, a festőileg gyönyörű versenytérre. Képzeljük, hogy ez egy kedves májusi napon történik, ép olly cielo coperto alatt, melly a túlságos hőség ellen megvéd — s hogy a séta vonalán egymást váltják fel a zöld ligetek, árnyas berkek, szökökútak, természetes és mesterséges diszítmények — s fogalmunk lesz arról, mit tesz az a párisi versenyekre menni, ellentéteül a Derbyre való tódulatnak. A gyülekezet páratlan volt szépség és elegantia tekintetében — s a mint hintó hintó után gördült a néző állványok mögé, megteltek ezek leirhatlan öltözékü szépekkel, minőket csak Páris bir felmutatni. A császár és császárné négyes fogatú hintóban, több hasonló által kísérve, három óra tájban jelent meg. A versenytért hintók, bérkocsik, szekerek — negyven ötven egymás mögött — vették körül. A tömeg fő mulatsága abban állt, hogy egy spahicsapatnak ide s tova nyargalódzására ügyelt. Ezek azért látszottak ide rendelve lenni, hogy magukat és a nézőket mulattassák. A sivatag e lovagjai izmos kis arab lovaikon, mellyeknek farka a földet seperte, a pá