Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-06-20 / 17. szám

267 nek roppant, s majdnem lakatlan síkjain a vadászat szabad s minden akadályoktól ment. Itt még minden öseredeti állapotban van. A nagy carcajou vadászatokat telente szokták tartani. Bundája ekkor tömörebb, szőre hoszabb és selymesebb, következőleg melegebb s szőre csővei több melegséggel telvék. Ez időszakban a folyók és tavak fagyva, a kis állatok nagyobb része pedig földi lyukaik mélyében téli álomba merülve lévén, a carcajou prédavágya kielégítése végett hajlandóbb közeledni a majorokhoz. A perczben, midőn a kappanok és tyúkok közti dulakodásának zaja terjed, a vadászok a várt vendég megjelenéséről értesítve apró csapatokba gyülekeznek, mellyekhez a „leégett erdő" nevü hires futók s csak vadászatokból élő amerikai benszülöttek csatlakoznak. Ezek az első franczia gyarmatosok utódjai s a furcsa és sajátszerű „leégett erdő" nevet barna arczszínükröl, melly a veres indiánokéhoz hasonlít, — nyerték. A prémekkel kereskedés a földmüvelésnél nyereségesebb lévén, a kelet roppant erdőségeinek közepette wigwamokban laknak mint az indiánok, s ügyességük és kitartásuk a világ legkitűnőbb vadászaivá képezte őket. E legszebb és legerőteljesebb néptörzs egyénei élénkek, bátrak, nagylelkűek, jámborak s mindazon tulajdonokkal bírnak, mellyek e fáradalmas és vadregényes vadászélethez szükségesek. A vadászok mindnyájan Cariboo szarvas bőréből készült ruhákat viselnek, a szőrös részszel belől, a külrész enyv és gummi vegyítékével lévén bevonva, melly az északi hideg szélnek áthatlan. A főt vidrabőr sapka, a lábakat mocassin (indián bocskor) fedi, minthogy pedig a föld 3—4 lábnyi vastag s keményre fagyott hóréteggel van boritva, minden vadász fűzfavesszőkből font, és a sikamlás gátlása végett bőrrel szegélyzett hóczipőkkel van ellátva. Igy fölszerelten, jó lőfegyverrel indulnak a síkra, nagy gyapjú takarókat, süteményt, rozst és erös égett bort vivén magukkal. A keresés nem tart sok ideig, mert a carcajou nyomai a havon rendes távolságban könnyen ismerhetők ; azonkívül a tavak partjain is észlelhetők ott voltának jelei, mert e mindig éhes állat a jégbe lyukat tör, hogy fejét a vizbe dughassa és a halakat kifoghassa. Sőt a vidrát is megtámadja pandaiában, dúl és ront s a kis községek kénytelenek őt egyesült erővel irtani. A vadászok egymástól 20 lépésnyi távolságban fölállván, elöször is a tyúkólak kerítéseit, a közellevö fákat és a hósíkot vizsgálják. A carcajou ugorva szokta elkapni zsákmányát; farkát t. i. egy fa ága körül tekervén, magát a hóba úgy elrejti, hogy csak orrahegye látszik ki. Mihelyt ellenséget sejt közeledni, hihetlen ügyességgel egy fáról a másikra veti magát, vagy még mélyebben rejtödzik a lióba. Sokszor azonban alva is találják. Hogy drága prémje ne sérüljön, mindig fejére czéloznak, hol szőre rövid és ritka. Általában a lövés biztossága változatlan, s bámulatos az „égett erdők" éles szeme, kik a carcajout nagy távolságra, midőn épen futni készül megpillantják. Nem olly vadászok ők, kik a lőport hiába pazarolják, az egész hadjárat alatt semmi más vadra nem lőnek, kivévén ha élelmezési szükségletül egy egy őzet ejtenek el. A rejthelyén meglepett vagy elejtett vadnak azonnal lefejtik s a hóra terjesztik ki bőrét, hol csakhamar összehúzódik és megkeményedik. Első pillanatban más cserzés nem jö alkalmazásba s csak néhány nappal később, visszatéret jönnek a bő-