Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-06-20 / 17. szám

264 megegyez a mi szürke szamarunk szőrzetével; ezenkívül valamennyi konok és makacs, melly tulajdonság a lóban is előfordul ugyan, de sokkal gyérebben. Mi nevet adjak hát az állatnak, mellyröl itt szólani akarok? Európából rég kiveszett s igy köznyelven soha sincs említve; lehet, hogy van tudományos latin neve, de ezt nem tudom, mert fájdalom ! tudós nem — s csak sz. Hubertnek vagyok buzgó híve. Oroszul vagy tatárúi d z s i g i t a i -nak nevezik, s egy orosz-franczia szótárban nyomára jöttem, hogy a dzsigitai franczi áúl Hémione ; azonban a Hémione se franczia szó, s görög elemzés szerinti értelme í é 1 s za m ár, miből azt kellene következtetni, hogy ezen érdekes állat mindössze sem egyéb öszvérnél. 1859-ben rendeltetésem helyére, a Kalala folyó partjain elterülő Illinskaja kerületbe érkezvén: itt hallottam először a vad ló hirét. Első pillanatra raesebeszédnek vettem az egészet; de létezéséről nem sokára meggyőződtem, midőn a kozák, kinek egyedül sikerült az egész kerületben két illyen állat elejtése, bőreiket nekem megmutatta. A reájuk vadászhatás vágya azonnal megragadott; de alig érkeztem az említett tanyahelyre, tüstént ismét egy cserkesztörzs elleni hadjáratra kellett mennem, s tervem kivitelének minden reménye elenyészett. 1860 őszén azonban bővebb alkalmam nyilt ezen érdekes vaddal megismerkedhetni. A Kaukazus egyetlen helyét, hol ez idő szerint vad ló még található, az a háromszög képezi, mellynek sivatagait a Jeika, Kalala és Triasnukala folyók szegélyzilc. Nem kell azonban hinni, hogy a vad lónak itt bősége van; ellenkezőleg nagyon ritkán akad s aligha tévedek, azt állítva, hogy hatvan darabnál nem igen van több, melly létszám tíz tizenkét évig se fogja már a folytonos üldözést túlélhetni. A vad ló testalkata a gothlandi ponyéhoz hasonló, csakhogy feje és végtagjai finomabbak mint emezéi; vékony lábai rendkivül kecsesek ; patái keskenyek és magasak mint a szamáréi, s ehez még vaskemények is; fülei rövidek ; serénye és farka bozontos, gyapjas. Szőre szürke mint a szamáré, marjától egész a farktőig széles fekete vonal nyúlik el a hátán, a szamáron látható keresztvonal azonban nincs meg rajta. Hasa világosabb, csaknem fehér, szintúgy orra is; kis szemei élénkek s nem olly szelid kifejezésüek, mint a szamár vagy ló nézése ; farka, mintha csak bogáncscsal volna tele , összecsabzott és bokrétaszerü. Ezen állatok hat — kilencz darabból álló falkákban , egy-egy mén vezénylete alatt, élnek. A falka vagy ménes többi része: kanczák és két évet még el nem ért csikók. Az e koron túliakat az öreg mén elűzi az anyakanczák társaságából s ekkor maguknak kell saját falkát alakítani. A mén zsarnokként uralkodik falkáján, a legkisebb engedetlenséget harapással fenyíti, a kanczákat összetartja; a mely fiatal kancza egyszer hatalmába került, annak nincs többé reménye menekülhetni s visszatérhetni elébbi körébe. A mén rendkivül gyanakvó és ovatos; családját minden más falkától távol tartja, folyvást körüle vágtat, szimatol, kapál, nyerít s a legkisebb vészjelenségre riadót nyihog. Ha valamelly méncsikót gyanúperbe fog s féltékennyé lesz : vetélytársát valódi vad dühvel tépi szét. 0 vezeti itatóra a k o z i a k o t, mint a nogai tatárok az illy vadfalkát nevezik ; ö viszi más vidékre , ha a legelő fogyatékán van;