Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-01-20 / 2. szám

18 A kaukazusi őznek sokkal kisebb termete s vörhenyessebb színe van, mint amannak, de a mi őt leginkább megkülönbözteti, az amaz edzettsége s erős testalkata , mellynél fogva a megsebzést igen könnyen elviseli. Gyermekkoromban, mellyet nagyobbára a balti tenger vidékén töltöttem, számtalanszor láttam özet dermedten lerogyni, ha csak egyetlen ólomszem érte nyakát vagy oldalát s láttam őzet olly lövésre elesni, mellynek még a róka vagy a nyúl is fittyet hányt volna. Az őzet — s pedig helyesen — a leggyengébb állatok közé sorozzák s igazuk van azoknak, kik azt állítják, hogy őzre 5-ös sréttel kell vadászni, mert gyakran bebizonyult, hogy ez állatot olly lövés is elejti, melly nyúlnak alig volna elég. — A legtöbben 3-as sőt 2-ös sréttel lövik; de nézetem szerint — legalább a mi az északvidéki özet illeti — kisebbel is beérhetnék. Egészen máskép áll a dolog a kaukazusi őzzel, mert ezt csak igen erős löseb képes eszeveszett iramában megállítani. Többször tettem magam is kísérletet gyakorlott vadászok állítása ellen, kik azt tanácsolták, hogy l-es vagy 2-ös srétet használjak s nem feledem el soha, hogy kitűnő Mortimeremmel egy ízben két lövést tettem egy őzre, melly alig 45 lépésnyire volt tőlem s e két lövésnek nem volt egyéb eredménye, mint az, hogy a megriadt vad még gyorsabban iramodott a magas füvek közé, hol szemem elöl csakhamar el is tünt. Ez volt az első találkozásom kaukazusi őzzel. Sok keresés után végre másnap reggel a helytől, hol rálőttem, mintegy 2 verstnyi távolban leltem fel. Nem maradt belőle egyéb, mint a csontjai, mert a többit a farkasok az éjen át felfalták. Ez eset azonban nem volt az egyetlen s többszörös csalódás bírt rá, hogy végre özsrétet kezdtem használni. Két esetet mondhatok el, mellyek rajtam estek meg, tanúik is voltak s mellyek bizonyítják : mennyire képes ez állat a lövéssel daczolni, akár özsrét, akár golyó legyen az. E két eset valóban nagyon sajátságos. 1859 őszének valamelly nagyon ködös napján, tizenkét legjobb ebem gyönyörű bakot hajtott. Két álló óráig tartó hajtás után a vad, melly már alig lihegett, egy mély hegyzúgba iramodott, mellynek nyílására álltam , nehogy a bak ott kitörve a végtelen erdőséget érje el, melly a Labn vize partjait keríti.—A hely igen kedvező volt s a baknak mellettem okvetlenül el kellett haladnia. Nemsokára láttam is, a mint a hegyzúg meredek lejtőjén erőltetve ugyan, de mégis rendes szökésekkel jött fölfelé. Egyenesen nekem tartott s így pár lépést viszszaléptem, hogy meg ne pillantson s hogy nyúgodtan bevárhassam, míg a meredély párkányát eléri. — Mintegy hatvan lépésnyi távolban, vagy hogy nagyon el volt már fáradva, vagy hogy talán igen meredeknek tetszett neki az út, megállt s kifújta magát. Fölvettem tehát a fegyvert s jobb csövét, mellynek töltése tizenegy özsrétből állott, rá lőttem. E lövésre a bak hihetlen magasra felszökött; de a nélkül, hogy csak a csülkei is meghajoltak volna, ismét négy lábára esett s olly gyorsan mint előbb, tova iramodott. Pillanat alatt utána lőttem bal csövem golyóját, minek ismét ugyan azon eredménye lön , bár arról, hogy lövésem talált s pedig jól talált, meg vagyok győződve. Sokáig , kíváncsi szemekkel néztem utána, míg végre úgy rémlett, mint-