Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-04-20 / 11. szám

177 A piii-i ménes Normandiábaii. Egy Párisban mulató angol , ki Francziaország leghíresebb ménesét február elején — tehát akkor nézte meg , midőn az istállók tele voltak s a hágó mének nem indultak még el állomásaikra — így írja le látogatását : — Az orosz ménesek fő felügyelője Moerder tábornok, a pin-i ménest megtekintvén úgy nyilatkozott, hogy ennyi és illy jó félvérlovat egész Európában sehol se lebet másutt együtt találni. — E vélemény kijelentése kissé erős volt ugyan, de Le Pin intézete valóban a legnagyobb dicséretre érdemes. Igazgatója M. de Lahaye , kihez ajánló levelem volt, nagy szívességgel fogadott s rögtön ajánlkozott, hogy megmutatja nekem s a vevő szándékkal messziről jött francziáknak a ménest. — Száz húsz hágó mén volt akkoron Le Pinben s bár ennyi ló közt természetesen nagy különbségnek kell aminőségre és értékre nézve lenni: annyi azonban bizonyos, hogy egyetlen egy rosz se volt közöttük.—Huszonöt darabot vezettek meg előttünk a tágas udvaron , mielőtt az istállókba mentünk volna. — Először is a Calvadosfajt szemléltük meg, melly angol telivérrel történt keresztezésből származott. Az anya egyike volt ama csontos nagy kanczáknak , mellyek Normandiában honosak s mellyeknek csúnya roppant nagy fejük , hosszú fülök, összevont erős római orruk s épen nem tetszős alakjuk van , de a tenyészkancza sok jó tulajdonán kivül, kiválóan birnak azzal, mit a franczia jó charpent e-nak—jó váz és alkaterö — nevez. — A telivérrel keresztezés eredménye 16 markos első rendű kocsiló lett, csontos, erős és sok vérre mutató. Meglepő volt látni a fej teljes átalakulását, összehasonlítván ezt a normandiai kancza ormótlan nehéz fejével. Egy illyen lóért Párisban örömest megadnak öt hat ezer frankot. Azután a lehető legszebb cob mintáját láttuk , minőt a lókedvelö csak képzelhet magának. Hátán csak hogy épen volt hely a nyereg számára ; mintha e hát nem is volna a nyeregnél szélesebb vagy nagyobb tárgy viselésére alkotva; pedig szügyét, lábait és hátulját tekintve akár a Yorki berezeg emlékoszlopát is rá mertünk volna tenni, a letörés veszedelme nélkül. —Anyja az elébbihez hasonló jellegű, de kisebb mérvű normandiai kancza volt; apja Eylau, nagyapja Napoléon—tehát a legjobb angol származású franczia pur sang. Orom volt ránézni, s actiója megfelelt szép külsejének. Több ló megtekintése után, mellyeknek már csak nagyanyjuk volt normandiai kancza s mellyekben a keresztezés jó eredménye fokonként fejlett, M. de Lahaye egy — Phenomenontól származott vidám szép ügetőt mutatott. Aztán jött néhány — egyes fogatba való nagy erejű ló ; épen az-az állat, minőt a normandiai gazda óhajt gig-jében hajtani, cinq lieues par hetire — mint az igazgató mondá. Mi engem e lovaknál leginkább meglepett, az —-a sok vérrel megtartott nagy erő volt. Valamennyi rövid, csontos, izmos állat s épen a kellő használatra való. Aztán a tágas és szellős, bár kissé régi modorú istállókat jártuk végig, melylyekre gondosan ügyel fel a számos cselédség, kik — valamint maga az igazgató és alárendelt tisztjei is, mind félkatonai egyenruhát viselnek. Tíz vagy tizenkét darab telivér kivételével, mellyek külön rekeszekben állanak, a többi mind — Francziaországban nevelt angol származású félvér. Arab vegyülék nagyon ritka, mert az ural-