Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-04-20 / 11. szám

175 A czirkálók olly jól látták e körülményeket, hogy helyökből meg se mozdul­tak ; tudták hogy kényszerülve vagyok feléjök menni; egyetlen mód volt még hátra, Vomesenk felé tartani, mi negyven werstnyire feküdt ugyan, de egyebet nem tehettem. Lehajoltam , hogy a hevedert megszorítsam , de szemeimet nem vettem le el­leneimről, midőn hirtelen a cserkeszek éles harczkiáltása hatott füleimhez ; én egész udvariassággal viszszafeleltem, hogy lovam tudja mihez tartsa magát; aztán hirtelen jobbra fordultam s gyors ügetéssel indultam azon vidék felé, hol Vosnesenket gon­doltam ; a nap épen lenyugvóban volt. Cserkeszeim , kiket folytonoson szemmel tarték , ugyanazon irányba fordultak s ugyanazon lépésben követtek, anélkül hogy elérni igyekeztek volna. — Remélték hogy kifárasztanak s folyvást köztem és Wladimirooskaja közt tartván'magukat, biz­ton hitték, hogy utóvégre is elfognak majd. Szerencsére a sors ugy végezte, hogy ez ne történjék meg; a gazemberek nem számitottak egy jelentékeny akadályra és Jasineym aczél izmaira. Nem sokára ugyan is egy roppant szakadékot vettem észre tőlem balra, melly épen az általam irányba vett vonalnál kezdődött. Meredek martú szakadék volt ez, mellynek fenekét kiszáradt patak öble ké­pezte , telve óriási fütenyészettel s összebonyolúlt kúszó növényekkel; komoly aka­dály az ugrató versenyben, mellyre vállalkoznom kellett. Ezen árkot megpillantva rögtön visszatért belém a remény s a mentp eszköz felfedezésével, lelkemet nagy tehertől érzém megkönyebbülni. Pillanat alatt kész volt tervem , vadászösztönöm s a puszták gyakori átbaran­golása, megismertetének annak szabálytalanságaival s megtanitának mit kell tennem; az ember is ravaszabb lesz s elsajátitja azon állatok ösztönét, mellyek közt sokáig tartózkodik. Minthogy üldözőim tőlem körülbelől ötszáz lépésnyire haladtak, a szakadék túl­só oldalát kelle elérnem olly gyorsan a mint csak lehet; onnan balra fordulni s azután az ellenség tüzelése közt Wladimirooskaja felé futni, hová aztán az út nyitva volt. Valószínű, hogy a cserkeszek olly kevéssé tudtak e szakadékról, mint jóma­gam, mert mind csak előre haladtak a nélkül, hogy jobbra tartottak volna; egy idő­ben érkeztünk hozzá s én azonnal balra fordultam, míg ők meghökkenve álltak meg. Megbocsátám a zablát s lovam gyorsan vágtatni kezdett. Három cserkesz lova ügyes­ségében bizva a mélységbe szállt, s hivé hogy áthatol az akadályokon, a más kettő utánam lőtt s a „Ha dzsiure urrav!" kiáltást hallatá. A golyók fülem mellett fütyültek el, a nélkül hogy érintettek volna, s én egé­szen könnyebbülve kezdtem léhlzeni látva, hogy legalább néhány perczig minden ül­dözéstől ment vagyok. Ezt az időt pedig arra használtam bogy gyengitém az iram gyorsaságát s lovam­nak kis nyugvást engedtem. Lovamon ugyan is a fáradság látható jelei mutatkoztak; ezt észre kelle vennem s e miatt komolyan aggódni is kezdettem; léhlzése nehéz, kinos és fájdalmas nyögéssel vegyes volt. — Hátra nyúltam megtapogatni, váljon a pokrócz nem csúszott-e félre a nyereg alól, mi az erős futásnál gyakran megtörté­nik s a lónak kellemetlen fájdalmakat szokott okozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom