Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-03-20 / 8. szám

126 keretét a távolban kéklő nyárjas erdők képezék. A nagyobb falkákba vert juhnyájak , mintha egy-egy óriási fehérszőnyeg hozatott volna mozgásba a zöldelő magaslatok felett, — hullámzottak a távolvidék minden irányában. — A juhászok több helyen , társaságokba vergődve, a legmagasb buczkák tetején, farkasölő ebeiktől környezve , reggelizéssel foglalkozának, mellyet közönségesen épületes tanácskozmány szokott követni, az általuk hol, mikor és mimódon történendő lopások s gazdáik nemes faj birkáinak fortélyos kicserélgetése tárgyában. Ezen nyers természetű, konok magaviseletű , dölyfös és mindenki iránt bizalmatlansággal viseltető pásztornépfajt, így a szabadban , kifordított zsiros subáikba burkoltan, födőalakú kalapjaik alul gyanúsan szét tekintgetve, czimboracsoportokban látni, a meglepőbb pusztai jelenetek közé tartozik. A leírtam alföldi tájkép, már a benei jász puszta, mellynek pusztaházát csak hamar elérve, ott a derék pusztabiró ő kegyelme magyar vendégszeretettel és barátsággal fogadá nem várt idegen vendégeit. Villás reggeli után tíz óra körül tisztelt barátunk Sz. Ferencz úr, minden nevezetesebb vadászataink szakavatott rendezője, akint intézkedett : hogy a velünk volt tíz kopó közül először csak négy bocsáttassék a 10—12 holdra terjedő nádasba, a többi pedig időnként jöjjön a lankadók segítségére. A nagy kiterjedésű nádas a pusztaházhoz csak egypár dobásnyira van, fekvése tojásdad alakú ; alsó része, minthogy itt a mocsár lejtője van , a múlt évben sem igen száradt ki, sőt kellő nedvességgel birván , tömött magas nádtermésben állott* míg felső részét ritkás , zsugorodott nád, majd csak nádtalan sürü zsombékok boriták. E nádasmocsár annyira siippedékeny, hogyha a jószág oda valamikép behatol, önerejéből többé ki nem jöhet, és ha észre nem vétetik, ott kell vesznie. A mocsár medre azonban soha sem volt annyira kiszáradva, hogy azon száraz lábakkal embernek is áthatolnia könnyű dolog volt volna, és így a nehezkés kopókra is gonosz munka várakozott, főleg, minthogy a rétség az azelőtti nádvágások következtében kutús lévén, részint a folytonos süppedezés, részint lábsérülések miatt a hajtásban szerfelett akadályoztattak; holott a rókát, a különben végkép megsürüdött mocsár felülete könnyedén fentartá s ő ravaszságát a kutús részek sem igen akadályozák; mert hiszen saját házában csak ismerhette a buvósdi helyeket és a rejtett kijárásokat. A rétség körzetén kijelölt álláspontokat mindannyiunk még el sem foglalták, midőn a fekvéséből kivert róka már is élénk hajtásba jutott. Az idő gyorsan haladt. Egy egész órai szünetlen hajtás sem volt képes a ravasz állatot szélekre kivetni. A tartalék kopók időnként elbocsáttattak ; de eredmény nem mutatkozott. A tíz kopó most már megoszolva három négy rókát is hajtott egyszerre különböző irányban, míg végre másfél órai várakozás után a rét felső végéről, csaknem egy pillanatban ejtett kettős durranás volt hallható. — Ez sem talált, gondolám magamban : egyik csövei elhibázta, a másikkal elszeleskedte; különben a lövések olly gyorsan nem következhettek egymásra. — Véleményem most az egyszer megcsalt; mert a zsombékok közt bujkáló rókát az arasznyi nyilások közt, M. János úr kapvalövésekkel, igen ügyesen leterítette. — Én harmadmagammal az alsó részek legsűrűbb nádasai szélére jutottam, hova a róka minduntalan lekerült ugyan ; de soha ki nem ütvén