Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-03-20 / 8. szám

123 indultam, kantáron vezettem szép szürke kanczámat, melly a lőtt vadak bőrével volt megterhelve, midőn hirtelen egy nagy vadállatot pillanték meg magam előtt a mocsárban ; azt hivém elébb , hogy viziló —• s lovamat menni hagyva, észrevétlen hátul derültem hozzá igen közel, s akkor láttam hogy roppant bivalbika; az első jel, miről észre vett, egy golyó volt, mit oldalbordái közé bocsátottam. —Miként repité a köveket maga előtt, a mint egy halmon lerohant! Újra töltém fegyverem s viszszajöttem lovamhoz, melly azon a helyen állott hol hagytam volt (mint minden betanított afrikai vadászló helyt marad, hakell félnapig is), s elindultam azon irányba, merre öreg barátom sietett, holott nem igen reméltem, hogy valaha látni fogom őt, fel is hagytam vele s már sötétedni kezdett, midőn egy tövisfa árnyékában újra megpillantám körvonalait, jól ki sem vehettem, midőn felemelkedett s nekem rohant. Valami jótékony fát kerestek szemeim s a lóra is akartam szökni, de a sok bor miatt lehetetlen volt, a bika gyorsitá lépteit s amint én fegyverem vállamhoz emelve tüzeltem, a megijedt ló hátra tántorodik, felfordul s minthogy a kantárszár karomon volt, engem is magával ránt, lövésem zaja térité meg a vadat s az felettünk rohant el, éles patáival lerúgván lovam szeme körül a bőrt s aztán tova nyargalt. — Másnap reggel azon helytől mintegy kétszáz rőfnyire találtam halva, golyóm belső részeit járta át. A zsiráf is nagy élvezetet nyújt a délafrikai vadászoknak s szerzőnknek ebben is volt része. — Egyet lőtt s azt így jegyzi fel : „Levágtam farkát és serényét mint győzelmi jelt s nyelvét és velőjét azonnal felhasználtuk." Vadászat módját a következő kivonat ismerteti : Egy délután midőn a nap már meghajlott, négyen lóra ülve mentünk zsiráf vadászatra : „Nem sokára hetet pillantánk meg könnyedén szaladva s utánuk iramodtunk, hogy a szekerek felé térítsük. En hátul jöttem keményen ügetve az öreg Bryannel, mikor szerencsétlenségre az álladzó elszakadt, az öreg tüzelt, hozzám egy nőstény volt legközelebb. Az én fegyverem azonban nem sült el s csak nagy bajjal tudtam más gyutacsot tenni rá, mert lovamnak nem igen parancsolhaték. A mint a zsiráfhoz újra közeledtem , lovam egyenesen neki vitt egy szörnyű tövises fának, melly majdnem darabokra szakgatott; fegyverem eldobtam s alig hogy a nyeregben maradtam. Bryan csak nem áttörte e fát s úgy jutott túl rajta, de én fegyvertelen viszszalovagoltam puskámért s azon irányba kezdtem vágtatni, merre a zsiráfot eltűnni láttam s nem sokára meg is pillántám.— Hoszszasan lovagoltam árkon bokron keresztül, hasztalan várva hogy a köd oszoljék. Végre közelébb biztatám Bryant s nyeregből tüzelve a zsiraft hátulsó részébe lőttem, a vér patakzott, de az állat azért gyors léptekkel távozott; elégnek tartám szemmel kisérni, s míg fegyverem megtöltém egyenes irányban is haladt. — Akkor hosszába előre lovagoltam , kissé elibe kerültem s a mint közeledett, szivén lőttem át, mire azonnal összerogyott. — Bryant lenyergeltem és nyűgbe tettem ekkor; öt perez alatt a kafferek, kutyák mind ott voltak, de lovam pompásan kijátszott, mert a szekerekhez nyargalt. Elfáradva s szomjúság miatt félholtan kellett utána gyalogolnom s két mértföldnyire vezetnem viszsza a kantárért és nyeregért, nem a legjobban bánván vele, miután rosz kedvem volt az öszszekarezolódás miatt. Viszszatérvén, vagy is követvén a szekerek nyomait, mellyek előre haladtak, egy