Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-03-20 / 8. szám

118 úgy tett. — E gyakorlat szokássá vált nálunk , úgy tekintjük mint bevezetést nehéz munkára. Az ugratás után lépésbe vettem lovam s kiindultam a kapun. Míg azonban kiértünk, az előőrsök és a csordák beérkeztek, csak az őrszemek s az éji szolgálattal megbízott katonák maradva künn. Az őr puskáját elömbe tartva kiáltá : ki vagy ? — Narotchni!*) feleltem én. Az őr puskáját lovam nyakára tévén , lábujjhegyre emelkedett s fülembe sugá: „Szent Jeromos ! — Derbent! felelém gyorsan. A kapu recsegett sarkaiban s mi künn valánk ; lovam még egyet horkant, gyorsitá lépteit és sietve haladott az uton a Buhla mentében. Jól betanított kaukazusi ló soha sem horkant éjnek idején s még kevésbé nyerit, és ez az oka hogy olly bajos észrevenni a cserkesz őrjáratot, mert mozdulatait legkissebb zaj sem árulja el. Az éj fölséges volt, bár kissé komor, csillagok ezrei ragyogtak az égboltozatán, de nem terjesztének elég világot a puszta tájra, hogy a tárgyakat bizonyos távolságra felismerni lehessen. Mi egy meredek halmot másztunk meg s ennek azon szakadék martjára kelle vezetnie , mellynek fenekén a patak folyt. Midőn egyedül jársz, lehetőleg kerüld el a járt ösvényeket, az illyeneken szokták a cserkeszek őrszemeinket megközelíteni; azt hivém hogy a szakadék martján haladva könnyen a romokhoz érek, melly a folyócska jobb partján feküdt. Tőlem jobbra gyönyörű táj terült el; homályosan a gyenge fény mellett is kivehetém a Kaukáz és Telher hófedte tetőit, amint a távollátkörben emelkedtek; alattuk a hegység fákkal boritott halmain minden irányban különböző térfogatú tüz lobogott, melly a nézőre csodálatos hatással volt. — Sokszor kérdezősködtem e tüzek felől, de a kapott felelet mindig különböző volt s olly kevéssé határozott, hogy máig sem tudom mit gondoljak. Némellyek azt mondták, hogy pásztortüzek; mások hogy az előbb lúgosnak használt ágakat égetik el; végre mások, hogy a ménesek őrzői midőn nyár folytán magasabb hegységbe vonulnak, a kiszáradt legelőről a megaszott füvet pörkölik le, hogy azon a helyen, midőn őszszel viszszatérnek, fris füvet találjanak; azt hiszem ez az utolsó megoldás a leghelyesebb. Janisey lovam hoszszú léptekkel haladott, míg a pirosderes, mellyen Jarasoíf ült, ügetni volt gyakran kénytelen, hogy el ne maradjon. Eként haladva nem sokára megpillantok a romokat s én tisztán felismertem a Wiska**) öszszeégett romjait, a mint a távolban tisztán kiemelkedtek. Néhány lépés után valami földhányáshoz értünk , épen lábjában azon halomnak, mellyen az őrhely volt építve. A hely alkalmasnak látszván, elhatároztam ott tölteni az éjet. — A lovakat lekantározva nyűgbe tettük s nem sokára nyúgodtan legelésztek, mialatt Jarasoíf kibontá a szűröket (Burka)***) s elkészité a nyeregtakarókat, hogy ágy helyett szolgáljanak. Az éj nem volt hoszszú s napkelte előtt másfél órával vettem fegyverem és mász*) Éjjeli lovas futár. **) Wiska (a magyar viskó) gomba alakú kunyhó , négy oszlopra állítva , melly alatt az őr áll.