Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-01-10 / 1. szám

9 Engem a medvevadászatokon saját balszerencse üldözött s két télen húsz vadászatról tértem vissza anélkül, hogy bár csak egyetlen egy medvét is lőhettem volna. Martius 1-én, melly napon minden vadászat (kivéve a dúvadakra) bezáratik, épen Moszkvába valék utazandó, midőn R. T. barátomtól levelet kapok, mellyben tudósít, hogy a fővárostól hatvan verstnyire medvét tud; siessek, mert tüstént indulunk. Egy medve hatvan verstnyire! milly szép szerencse, mintha csak szívességből ő jött volna félútra elénk. Azonnal tetőtől talpig északi vadásznak öltözöm, a lágy és meleg nemez sarutól kezdve egész a vidrabőr süvegig, nem feledvén el felcsatolni jó cserkesz tőrömet a fókabőr kabátra. Aztán bundámat kerítem magamra s vadászkészülékeimmel R. T. . . hez sietek, kinél már más két barátunk várt reám. Délutáni 1 órakor indulunk, mi kissé késő volt ugyan, tekintve hogy tizenöt mértföldnyi utat kell tennünk, de gyorsasággal pótoltuk a késedelmet s a szélszebesen haladó szánon négy óra alatt Nénémaki faluba értünk, hol a medvét feljelentő kalauznak lakott. Mindig északnak tartva, a legszebb fagyos időben s a napsugártól vakítón csillámló havon, festőileg érdekes kis utat tettünk. Gyönyörű tájképek nyíltak előttünk — a boreális természet, ridegen szigorú szépségében. Most is előttem látom a tavat, mellynek jéghátán útrövidítés végett átszánkáztunk, zöld fenyősorok között, mellyeket itt a hóba ásnak le, hogy éjszaka vagy hózivatarban az út irányát jelöljék. E tavat nálunk kis tengernek neveznék, de Ladoga és Onega s egyéb orosz tavak mellett ez csak mocsárnak járja, mindamellett, hogy hossza két mérföld. Öt órakor tehát Nénémaki faluban voltunk s bár a medve — kalauzunk szerint nem lakott messze, az hogy még ma vadászhassunk reá, kérdésen kivül volt. Emberünk az erdőn járva tennapelőtt, véletlenül pillantotta meg őt barlangjában, mint a nyulat fekvésén; gyorsan és nesztelenül vonúlt vissza s útját mindenütt — botja végével a havon csinált keresztekkel jelölte. E kis finn faluban elegendő számú hajtó sem állott rögtön rendelkezésünkre s igy elhatároztuk, hogy a medvét barlangjában támadjuk meg. Másnap tehát, kis falusi szánkókon, hamar e kitűzött hely közelébe értünk. Kiszállván sorsot húztunk, mellyikünk menjen a kalauzzal egyedül a medvebarlanghoz. Ott ez a szokás; a szerencsés vadász társai pedig az erdőben száz — kétszáz lépésnyi távolban állanak fel, készen minden eshetőségre. Lehet, hogy sebzett medvének adhatják meg a kegylövést; néha magát az elhibázott medvét ejthetik el; mert ha ezen, ormótlan vastag alakja daczára élénk és gyors állat, barlangjából egyszerre kipattan, mint vaczkából a tengeri nyúl : a lövés nem mindig könnyű és biztos. S aztán, mikor a medve a vadásszal farkasszemet néz : a szív valamivel gyorsabban verhet s talán a kéz is remeghet. És így a tartalékseregnek is akadhat dolga. T. és A. barátim megígérték, hogy nekem adják —• ha ők húzzák—a leghoszszabb szalmaszálat. Három esélyem volt tehát egy ellen; az irígylett szalmaszál azonban M. G ... nek jutott, ki engem kevésbé ismert s nem tudta, hogy medvegyilkosságtól tiszták még kezeim. — Előre ment tehát a kalauzzal — s mi hárman, a sors mostoha fiai, mintegy félkört képezve haladtunk szerencsés társunk után. Alig értem a középponttól legtávolabb eső helyemre, midőn lövést hallok dördülni; aztán, néhány perez múlva, egy másodikat; aztán kis vártatva, kiáltásokat és sürgető hívást. Azt hiszem, hogy M. G. golyói nem fogtak a medvén s ez most neki áll ; kötelessé-