Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862
1862-12-10 / 34. szám
540 bajjal az útra vergődtünk, mellyet — bár e vidék erdeiben s bokraiban elég jártas vagyok — a nagy sötétben alig bírtam fellelni. Egy ideig a hegyszakadásokban haladtunk, míg később a tanyára vezető utat meglelve, haza mentünk, hol legnagyobb meglepetésünkre sátruuk körül óriási őrtüzek égtek. A kapitány erre haragosan szólította elő legényét, de ez annyira el volt még rémülve a jelenettől, mellynek tanúja volt s mellyet én azonnal gyanítottam, hogy kérdéseinkre alig tudott felelni. Távollétünk alatt t. i. mintegy 8 óra tájban egy roppant nagyságú hím oroszlyán jött le a fensíkrél s hol menve, hol hason mászva, lovainkhoz akart lopódzani. A legény ekkor jött a gondolatra, bogy jó lesz tüzeket rakni, mellyek talán az oroszlyánt majd elriasztják, de csalódott, mert a fenevad nem ment el, hanem a legnagyobb nyugalomban kezdett sátrunk körülsétálni, míg végre ?lig száz lépésnyi távolban az erdő szélén leült. A szolga, ki szintén vadász volt a kapitány századában, bizván fegyverében, czélba vette s rá lött, mire az oroszlyán nagy büszkén fölkerekedett s farkával oldalait dühösen verve, ismét elkezdett a sátor körül fel s alá járni s e közben hangos ordítással adta jelét haragjának. Midőn odaérkeztünk, valószínűleg közeledtünket sejtve, eltávozott s csak borzasztó bömbölése hangzott még búcsúszóként a völgyből. Az alkalmat felhasználnunk már késő lett volna s igy a különben is elég fáradalom után sátrunkba tértünk pihenni. Másnap September 30-dikán reggel legelőbb is az öszvér felkeresésére indultunk , mellyet a megelőző esten leshelyünk mellett hagytunk volt. A nagy oroszlyán csapái, mellyeket rögtön megleltem, egyenesen oda vezettek s az öszvért, mint előre sejtettem , megölve s félig felfalva találtuk. Már maradékainak egy részét is elczepelte az erdőbe, míg a többin ép egy sereg karvaly lakomázott. Biztosan remélvén, hogy a fenevad ismét visszajön , megtettünk minden előkészületet, hogy az éjet lesen itt töltbessük. Egy nagy tölgy ágait annyira összekötöztem , hogy alattuk majd elbúvhassunk, az öszvér maradékait szintén ágakkal befödtem s azután sátrunkba tértünk vissza. Esti 5 órakor egy arab kíséretében , ki felöltőinket s egyéb készleteinket hozta, lóháton megindúltunk; 6 órakor már a lesen voltunk egyedül magunk. Alighogy az ég besötétedett, két oldalról hallszott a bömbölés, mint biztos jele annak, hogy látogatást várhatunk. E bömbölés valamelly hegyzugból dél felöl, mintegy bárom kilométrenyi távolból hangzott. Társamnak most merev mozdulatlanságot s a legmélyebb csendet ajánlottam , mert az előjelek után ítélve, az oroszlyánnak mellettünk kellett elhaladnia s a legcsekélyebb nesz is képes lett volna őt elriasztani. Ezalatt a bömbölés elhallgatott s mintegy 7 x/ 2 óráig nem hallottunk semmit.—Ekkor azonban gyenge rekedt liangok jelentkeztek a közelből s nem sokára a nőstény oroszlyán lépteinek tompa kopogását is hallottuk. 8 órakor a nagy hím oroszlyán is elkezdte ismét ordítását észak felé a hegy tetején , honnét a tanya mellett elhaladó útra tért, mi bennem lovaink miatt némi aggodalmat gerjesztett. Öt perez alatt azonban igen nagy fordulót kellett tennie, mert e csekély idő lefolyta után már csak mintegy 300 mé-
