Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-10-30 / 30. szám

481 a biztosság csak igen messze volna azon helytől föllelhető, honnét elriasztották — s ez a különbség a menekülő rőt- és dámvad közt, melly utóbbi kis idő múlva megáll s kémlelve tekint körül, hogy ugyan a veszélynek vége van-e már? Hogy a lövés talált e, azt úgy tudhatjuk meg, ha azon darabnak, a mellyre lőttünk, billegényét veszszük szemügyre. A dámvad míg sértetlenül szökdel, bille­gényét mindig magasan viseli, a mint azonban meg van sebezve, rögtön leereszti. A dámvad, mint már fenebb említettük, igen jól lát ; de úgy látszik, mintha legelés közben nem hallana olly jól, mint egyébkor, mert néha jó széllel csodálatos, milly közelre lopódzhatik az ember hozzá, a nélkül hogy megneszelné. Sajátságos az is, hogy a dámvadat , ha képzelt vagy valóságos veszély elől menekülve eliramodik, éles füttyentéssel rögtön meg lehet állítani. E sajátsága azer­gével közös, mert ezt is , ha nagy szökésekkel rohan egyik szikláról a másikra s lőni rá nem lehet, rövid kiáltással rávehetjük, hogy megálljon s visszatekintsen. így aztán utána lehet a golyót küldeni, mert ha messze van is, egy pillanatra legalább megáll. Ha a dámvad hirtelenében nem képes kitalálni mi legyen az , a mi őt zavarja, úgy nyugtalanságának sokkal feltűnőbb jeleit adja, mint más állat hasonló esetben. Egész tartásában, ijedt tekintetében s átalán tétovázásában határozott idegesség mu­tatkozik ; ideges ingerültség látszik gyors, rövid mozdulatain s töredezett kellemet­len kiáltása, mellyet ijedtében hallat, félelmét árúlja el.—Rendesen annyira el van rémülve, hogy az első pillanatban a menekülésre gondolni nem is érkezik. Az üzekedés a dámvadnál octóberben áll be, tehát egy hónappal később, mint a rőtvadnál. Agancsait aprilban veti el, szintén egy hónappal később emennél s ez ismét új tanújele annak, milly szoros összeköttetésben áll a nemző erő az agancs idő­szaki fejlődésével. A legfőbb nemző képesség ép úgy a dám- mint a rőtvadnál az új agancs érett, kifejlett korával áll be. Bizonyos idővel, ezen érett kor s a testnek tökéletes erőre fejlettsége után az eddigi agancs elszárad elhűli s más nő ismét helyén. (Boner. Forest Creatures.) Vegyesek. — Hubertus napja az idén — a megelőző ünnepek miatt, november 4-kén fog megtartatni. — A pesti kopóvadásztársulat találkozója e napon déli 12 órakor a „czinkotai nagy iccze" csárdánál van ; a monori agarászat pedig a monori vendégfo­gadóból 8 óra után fog kiindúlni, mind ezek alább is jelentve vannak. — A polgárdii istállóba a jövő évi versenyekre Angliából hallomás szerint két vagy három ló fog érkezni. Vétel után azonnal jelentjük a „birtokváltozást" — s ezennel tisztelettel felkér a szerkesztőség minden telivér tulajdonost és tenyésztőt, hogy a birtokváltozás vagy szaporodás rovatába esőket beküldeni szí­veskedjék. — Szarvas rohamok. A malaczkai lesjáratok alkalmával egy elhibázott szar­vas neki állott a vadásznak , hogy megvillázza — a vadász azonban (gr. Ch. R.) ki­lőtt fegyverével a szarvas agancsai közé vágott; a fegyver menten összetört, a ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom