Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-07-20 / 20. szám

310 lerne egész az északi fokig, csupán hogy már távolabb észak felé minden tenyészet « megszűnik s a szirteket csak moh és lichen lepi. Megérkezésem estéjén körülnéztünk, merre lesz legjobb halászni s hol akadunk legvalószínűbben jávorra — másnap kora hajnalban megindultunk s rövid időn jávorcsapára jöttünk. E csapát aztán tömegesen követtük, a helyett hogy szélváltunk s a jávor elé kei ülni igyekeztünk volna; minek az lett a következése, hogy a falka — miután egy ideig előre haladt, később visszafordult s reggeli tanyájára tért vissza, mi pedig keserves tizenkét angol mértföldet gyalogoltunk hiába s az egyéb kelt vadra még csak nem is lőhettünk. — A falka mindössze egy hímből és egy jávortehénből állott. En nem láttam, de két erdőkerülő előtt puskalövésnyire haladtak el. Eközben késő délután lett s mert hazúlról még vagy hat mértföldnyire voltunk, felhagytunk a nyomozással s haza felé vettük utunkat. Soha szebb, fényesebb estet nem láttam, mint midőn egy tavon csolnakáztunk át ; a hold halványan emelkedett ki az erdőből, míg az északi láthatár vérvörösen lángolt az északi fénynek idáig ható sugaraitól. Habár sikertelen jártunk is , de legalább megtudtuk , hol kell jávort keresnünk. A következő nap ünnep volt s én a kerülők egyikével az erdőbe rándultam ki. Erdei sétára legszomorúbb idény ez északtájon. A nyári vándorló madarak illyenkor elköltöztek már, a téliek nem jöttek el még s egyetlen éneklő sem volt hallható. — Csak a harkály kopogtatta a fákat, egykét czinege csivinczelt vagy a keresztcsór szállt fáról fára élelmet keresve, különben síri csend mindenfelé. Búskomolyabb valamit illy északtáji erdőnél ősszel — képzelni sem lehet. Este felé halászni mentünk*) s horgászatközben szalonkaraakogást hallván körülöttem, másnap korán reggel a vidék szemléjére indultam. Közel a tóhoz, hol múlt este horgásztam, mintegy 200 holdnyi mocsaras hely terült el s én rögtön elképzeltem magamnak, hogy itt — északról dél felé vonúló erdei szalonkáknak kell tanyázniok. — Ha igen , úgy jó sporttal kecsegtettem magamat, mert a nap ollyszerü volt, minőt szalonkavadászatra legalkalmasabbnak tartok : a nap fényesen sütött s a lég lanyha volt. Tíz óráig vártam, mert valamennyi szárnyasvad közt az erdei szalonka legrebbenösebb korán reggel. Nem csalatkoztam ; csakugyan egy egész költöző tábor tartott itt pihenő tanyát s a szalonkák — mint illyenkor szoktak — kő gyanánt feküdtek és vártak be. Egy galambcsöböl (pigeon gun) 10 sz. seréttel lőttem s így bár nem valami nagy dolog, de még is büszke voltam rá, hogy 31 lövéssel 27 szalonkát ejtettem el. Egyetlenegy hím se volt közöttük. — Megemlítem itt a módot, mellyel én szárnyasokra vadászni szoktam. Tiszta egü verőfényes napokon mindig különösen kifényesített csőből lövök ; nem tudom, tapasztalták-e ezt mások is, de én előttem a cső végén illyenkor sugárkarika lebeg s ha a lövés a vadra e karikán át történik : bizonyosan talál. Ezt Ausztráliában tanúltam s midőn először haliám, mint képtelenségen nevettem rajta, de azért megkisérlettem s azóta soha sem használok barna csövet. A jávorvadászatra kitűzött napnál alkalmasabbat és kedvezőbbet nem is választhattunk volna. — Éjjel esett volt s az erdő fölött nehéz borúlat függött , délről langy *) A halászatra vonatkozó helyeket mindenütt kihagytuk e czikkböl, mellyet egy Svédországban mulató angol tollából a „Field" közölt.