Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-05-20 / 14. szám

218 időbe , mert alig két kilométrenyi távolban egy széles hegyzúg felett, a Bu-Arif déli lejtőjén nagy sereg karvalyt látván szüntelenül egy pont felett keringölni, oda irányoztam utamat s a hegyzúg mélyében csakugyan rá akadtam félig rothadtan s nagy részben felfalva a keresett oroszlányra. Akkorában a vadászat e nemében még nem bírtam annyi jártassággal mint most s kivált a félelem, hogy ismeretlen tájakba találok tévedni, sokszor visszatartott a nyomozástól, melly különben talán sikeres lett volna. Most is jobb lett volna, ha a két elejtett oroszlányt Bathnába küldöm, a hely színén valamit étkezem s kipihenvén, a keresést azonnal folytatom, mintsem úgy tenni mint cselekedtem, a mi ma semmi esetre sem fog történni, ha hasonló alkalom akad. Még négy napot töltvén itt, szüntelenül jártam az erdőt, mindent kikutattam, de semmire sem akadván, visszatértem Bathnába. Kecskemét és vidéke. (Vége.) / Eji csolnakászatunk a kanyargó Tisza sebes folyamán mindenesetre a meglepőbb jelenetek egyike. Tíz, tizenkét jó késziiletü csolnak két sort foglalva, páratlan ügyességű tiszai molnárok és halászok evezése és kormányzása alatt, elől vezércsolnakkal, vaksötét éjben vizre bocsáttatik. A vezércsolnak orrán nagy nemzeti zászló és négy, a következőkön kétkét fáklya lobog ; több kevesebb — a csolnak oldalakra alkalmazott — lámpás fénye pedig a folyam tükrében visszsugarakat vetve, nem tévesztheti el a bizonyos hatást, hogy még a legkülönczebb ember fásult érzelmeit is hévre gyulassza. A pusztai sötétség komoly csendében kiholtnak vélnéd az [egész természetet, ha a szomszéd nádasok bölömbikája mély huhantásaival, a magasban renyhe szárnyain vándorló vakvarjú szakadozott vakkantása, a vizq szalonkák egyes füttyengetése, a vadkacsák sivító szárnysuhogása s a kontyos bibicz vésztsejtő harsány kiáltozása, a nagy Isten éltető és fentartó örök hatalmára nem emlékeztetnének. A megindúlt vadászok tüzfényboritotta csolnakaiban meg megvillan a csö s összhangzatos nemzeti dalok ünnepélyesitik az éji csolnakászat emlékezetes élményeit. A sebes folyam csakhamar levisz Alpár hullámaira, hol őseink harczias szelleme, honalapító Árpád győzhetlen hadainak dicső emléke, magasztos hatást gyakorolnak honért égö kebleinkre ; de hogyis ne, hiszen koszorús költönk szerint is : Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hös elődöket ; A lelkes eljár ősei sírlakához S gyújt régi fénynél új szövétneket. Ha a jelennek halványul sugára A régi fény ragyogjon fel honára ! Most a kegyeletes emlékek tiszteletére, egyetlen jeladás folytán, puskaropogással üdvözöltük az ösi harcztéreket, melly ékről a büszke Zalán tönkre vert hadainak végső romjai Nándorfehérvár felé menekültek.