Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-05-10 / 13. szám

198 hó felszínét jégkéreg boritá ; a vadász minden lépten iszonyú ropogás közt, a kopó is minél sűrűbben leszakadozott, míg a fölvert nyúlat a hó jege fölbirván, sebes iramlással menekült. Ekkor meg ép egy nyúlat sem ejthettünk; hanem egy vén rókát, miután ö kelme is leszakadozott, kopóinknak sikerült közrekaphatni s olly szorongatott helyzetbe juttatni, hogy egyik barátunk azt, a kopók orra előtt recsentette agyon. Illyenek téli kopászataink. Nec ovum ovo similius. Nyári vadászataink közvetlen aratás után kezdődnek. Az erdők illyenkor még nem vadásztéreink. A nyúl részint az aljban hemzsegő kullancs szúrásai, részint a szúnyogok millióitól ostromoltatva, csak ritkán fekszik meg árnyaik alatt; és minthogy nyári vadászataink, a nap égető melege következtében csak kora hajnalon és estenden gyakorolhatók, a nálunk egyegy közönséges záporral felérő harmatözön sem engedi, hogy erdeinkben bujkáljunk, honnét csak tetőtől talpig fegyverestől átázva fognánk — a hajtásban is ezáltal akadályozott kópéinkkal együtt — menekülhetni. Megkísérteném a felséges látvány ecsetelését, midőn az ég szürkülete síkföldünknek éltető világot készül adni; leírnám a hajnal dicső hasadását, az új napnak szétlövellő lángsugarait, mellyek alföldünk siklapját néhány rövid perez alatt bibor szőnyeggelborítják, de méltán tartok tőle, hogy a midőn lelkem magasztos ihlettségében nagyszerüsíteni, isteníteni akarnék, csak szellemi erőm törpeségét árulnám el. A hajnal első sugarait síkföldünk vadászai már a czélba vett vadásztéreken üdvözlik. Reggeli 7—8 óra körül a nap emelkedő heve már megakadályoz kopászatunkban. Ebeink lihegve kezdenek szédelegni, gödröket vájnak a nedvet tartó puha talajba s annak hüs mélyein iparkodnak enyhet keresni. — Viz után kell látnunk; de hol itt az éltető forrás, melly hegyvidékeink minden hajlatán csörgedezteti kristálytiszta vizeit? Csaknem minden tartósabb hajtás után, vadászatunk folyamát megszaggatva, még a távol eső tanyák gémes kútjait is föl kell keresnünk számukra. Legkedvtöltőbb és leghálásabb nyári vadászataink a kukoriczásokban történnek. Tiz, tizenöt, olly kor húsz holdnyi terület is beültettetik egy tagban; illy terjemü kukoriczaültetvény meghajtásához tiz tizenkét vadász, hat vagy nyolcz kopó kell, még pedig a javából, hogy eredmény legyen. Ha a vadászok két három kopó hajtására támaszkodva csekélyebb számban állnak össze, csak a kisebb terjemü kukoriczásokat keresik fel, mellyekben a fölvert nyúl csakhamar kézre szokott kerülni.—Egyébiránt a kukoricza ültetvényeket is közönségesen ollykép hajtatjuk meg, mint erdővadászatainknál szokásunk. Míg a kukoricza csak övig ér, könnyű munka a hajtott nyúllal elbánni : a vadász már messziről látja közeledését s készen várja; ámde ha kukoriczáink olly magasra növekednek: hogy még a lovas ember sem igen látszik ki belőlük s a sűrűség olly nagy, hogy ollykor két bárom lépésnyi látkörnek is alig örvendhetünk, a vadász az előtte megvillant nyúlra egyetlen gyors kapással lőhet csak; számtalanszor a lába elé gördült nyúlat, arezhoz sem kaphatva fegyverét, csak hónalj alól elsütött puskalövéssel teríti le a gyakorlott vadász. Kukoricza kopászataink kezdő vadászaink iskolája; mert a süldő nyúlat, melly a kukoricza ültetvényből, hol föl veretett, csak ritkán szalad ki, forga-