Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-04-20 / 11. szám

166 Délután három óra lehetett, mikor az anyasas a légből aláereszkedvén, a porczben midőn fészke felé fordúlt, rá lőttem. — Golyóm halálosan találta ugyan, de eséséből mindinkább meggyőződtem, bogy e madárra az enyémnél hathatósb és biztosabb lövés szükséges ; mert emlékezve minő kicsinynek látszott azon pillanatban, mikor puskámat elsütöttem, világos lön előttem, hogy a távolságban csalódtam s hogy — ha hatással akarok találni, még a lövés előtt kis ideig várnom kellett volna. Ezután, messze körül nem tekinthetvén, még három óra hoszszát töltöttem leshelyemen azon reményben, hogy a liímsas is majd előjön, mert tapasztalásból tudtam, hogy a sasok, ha nem is szokták mint más madarak bizonyos időtájban fiaikat etetni, mégis vagy korán reggel, vagy a délutáni órákban s nem este járnak fészkökre. Hat órakor folytonos esőzés közben odahagytam leshelyemet, hogy felkeressem az elejtett anyasast ; de szándékommal fel kellett hagynom, mert a sürü görély, mély gödrök s ágbogas bokrok tökéletesen elzárták a járást azon hely felé, hol zsákmányomat gyanítottam. Meg volt-e dermedve vagy csak sebesítve? nem tudtam, de annyi bizonyos volt, hogy az utóbbi esetben a keresést nem lehet holnapra halasztanom. Az bántott leginkább, hogy puskámat nagyobb golyóval nem töltöttem s a fél éjen át folytonosan ama kellemetlen, ki nem elégítő okoskodásokon tépelődtem, melylyek a vadászt akarata ellen is foglalkodtatják, lia vadászata színterét bizonytalan eredménynyel kell odahagynia, sőt mire valahára elaludtam is, csupa kedvetlen álmokkal volt dolgom. Junius 15-én. Az eső az egész éjen folytonosan szakadt s még reggel sem állott el, minek folytán csak nyolcz órakor indúltam Weberrel s embereivel sasomat keresendő, averes szikla felé, melly Rohrmoostól jó órajárásnyira fekszik. Szerencsémre s nagy örömömre alig negyed órai járáskelés után egy sziklaüregben rá is akadtam s pedig épen azon a helyen, mellyen már a megelőző esten keresni akartam. Azt azonban, hogy a lövésre azonnal dermedten ide esett-e , vagy csak sebesülten czepelődött e helyre s úgy múlt ki ? semmi jelenségből ki nem tudhattam. Kellemes hangulatban, de bőrömig átázva Rohrmoosba visszatértem , mert az esőt olly sürü köd váltotta fel, bogy e napon új kirándulásra jnég csak gondolni se lehetett ; s így egyéb teendő hiányában sasomat szántottam meg s készítettem el, hogy kitömetés végett másnap Münchenbe küldhessem. Este felé midőn az ég szépen kitisztult, sétát tettem a völgyben. A hímsas felmérhetlen magasan lebegett fejem fölött a légben , hol öt meglátva és sokáig követve , leírhatlan kiváncscsal s nyugtalansággal gondoltam a közeledő reggre. Junius 16-án. Reggeli 4 óra, felséges tiszta idő. A mint leshelyem felé mentem , láttam a sast szédítő magasságban az eget hasítani, de nem fészkefelé tartott s így mintegy két óra múlva eltűnt szemeim elöl. Most a Rothe Wand felé vettem útamat ; de még mielőtt leshelyemet elfoglalhattam volna, sasom ismét megjelent, az ágakon keresztül megpillantott s villámgyorsan csapott le felém. A mint azonban mintegy 80 ölnyire volt tőlem, rögtön megállapodott, mintha tudta volna, hogy tovább már nem tanácsos jönnie, mert a mint 60 ölnyire lesz, rálövök — s liarántos irányban ismét fölemelkedvén, távozott. E támadást ezután még