Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-04-20 / 11. szám

367 többször ismételte, de soha lőtávolba nem jővén, végre elrepült s e napon nem láttam többé. Mindemellett remélve maradtam leshelyemen és sötét éj volt már, mikor hazatértem , hol Weber elmondta, hogy a lefolyt évben ugyanezen sasra három ízben lőtt s azért vigyáz az most olly nagyon magára. Az én találkozásom vele — gondoltam — alig ha fölfokozza majd bátorságát, ide sem számítva azt : mint érzi majd magát, ha társának elvesztét észreveszi. Junius 17-én vasárnap levén, a tisztartóval Tiefenbachba misére mentem s így csak délután indúlhattam sasom fölkeresésére.—A templomból visszajövet láttuk öt, messze fenn fejünk fölött lebegni s daczára az esőnek, ebédután azonnal kimentem leshelyemre ; hol egész estig maradtam.—A sas csak későn, mikor már haza készültem mutatkozott, de nem közeledett fészkéhez. Junius 18-án esett és olly sürü köd volt, hogy látni is alig lehetett; de délután annyira mennyire kitisztulván , nem maradhattam a nélkül, hogy búvlielyemre ne menjek. A sas öt órakor megjelent, pár perczig felettem keringölt, ezután ismét távozott s többé vissza nem tért, minek folytán attól kezdtem tartani, hogy alig ha háromszoros adag türelemre, ravaszságra s szerencsére nemleend szükségem, ha kézhez akarom őt keríteni — mi egyátalán nagyon valószínűtlennek látszott. Junius 19-én olly gyönyörű tiszta idő volt, hogy már éjfél után 2 órakor leshelyemre mentem. A hajnali szellő olly hűvösen legyintett, hogy majd megfagytam ültömben. Hat óra tájban nagyon múlt már kedvem s türelmem , de mégis csak vártam , míg 8 órakor sasom csakugyan előtűnt. Egy ideig a légben keringölt, azután leszállt a meredély legszélső csúcsára. E távolból, melly nagyobb volt kétszáz ölnyinél, szünet nélkül búvhelyemet vizsgálta , mialatt azonban látcsövem segítségével magam viszont öt kémeltem s fejének , nyakának, szemeinek egyetlen mozdulata sem kerülte ki figyelmemet. Ezen nagyon érdekes észlelés által kitudtam, hogy bár élénken vizsgálja leshelyemet, engem mégsem vett észre, de hogy óvakodnom kell, mert a legcsekélyebb mozdulat is okvetlenül elárúlna. Két álló óráig tartó kölcsönös kémkedés után végre sasom kiterjesztette széles szárnyait s gyorsan fölemelkedvén, csakhamar eltűnt szemeim elől. Vagy meglátott — gondoltam magamban — s akkor alig hiszem, hogy ma visszatérend; vagy, a mi valóbbszínü, nem volt képes a kis nyiláson megpillantani, mellyen látcsövem vége is alig fér keresztül s akkor bizonyára visszatér fiának eledelt hozni. Egy órai várakozás után csakugyanis hallottam szárnyainak hatalmas suhogását s azon pillanatban láttam meg, a mint épen egy zergegidót ejtett eszélyességének egészen megfelelő ügyességgel a magasból fészkébe. Mintha csak valamelly függőlegesen alászálló lebtünemény változott volna rögtön óriási madárrá. Annyira meglepett e szép látvány, hogy még csak nem is gondoltam a lövésre. Ot óra után pár perczczel az előbbi suhogás ismét hallszott s megint dobott a sas valamit fészkébe. Most is úgy néztem, mint az előbb s csak annyit láttam, hogy ez alkalommal leebb ereszkedvén fészkéhez , sokkal több erőfeszítésébe került a fölemelkedés és tovaszállás. — Ha holnap is illy szerencsés leszek s kétszer látom öt, 11*