Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-04-10 / 10. szám

150 A többi közt beszélik, hogy valamelly alkalommal egy anyányi zergegidó a sziklapárkányon jártában megállott s a zergék szokása szerint körülnézvén, egy óriási sast látott maga felett kóvályogni, melly mindig közelebb jött ugyan hozzá, de minthogy nagy szárnyai miatt úgy el nem ragadhatta, hogy vele azonnal ismét tova mehetettvolna, csak szinlelt támadásokat intézett feléje, mellyek elől ez léptenként egész az alatta levő meredély széléig hátrált. — Itt a sas még egyszer lecsapott s a nélkül hogy megragadná, olly hevesen rohant a megijedt zergének, hogy ez hátráltában, mint azt a ravasz támadó már eleve kiszámította volt, a mélységbe zuhant. Mielőtt a zerge az alúl levő tóba esnék , fel akarta hamarjában kapni, de itt két hajóst pillantván meg, kik cselének szemtanúi voltak, rögtön menekülni kényszerült. A sas ép úgy mint az inyéncz gyermek , ki mielőtt a kalácsba harapna, mindenfelől megforgatja s megtekinti, hogy már előre élvezhesse az első falat gyönyörét, vagy mint a macska, melly csupa kedvtöltésböl minden módon megkínozza a szegény egeret mielőtt bekapná, ép így mondom a sas is abban leli legnagyobb éldeletét, ha étvágyának kielégítését minél tovább halaszthatja, hogy annál inkább felfokozza. — Ezt azonban valószínűleg csak akkor teszi, ha nem nagyon éhes, mert nem tartjuk ez állatot a Caliguláéhoz hasonló kegyetlenségre képesnek, ki abban lelte legnagyobb gyönyörét, lia a halálnak szánt áldozat szenvedését, kínját minél hosszabbra vonhatta. így láttam egy sast, melly hóval borított ugaron olly gyorsan keringölt egy nyúl felett, hogy a szegény állat sem előre se hátra, se jobbra se balra nem mehetett, mert üldözője mindenütt nyomában volt ; hol útját állotta, hol ismét engedett neki s gyönyörködött a kétségbeesett szökésekben, miket kínjában véghez vitt. A roppant tér felett, mellyet a sas olly rövid idő alatt hagy hátra, nem fogunk annyira csodálkozni, ha tudjuk, hogy egyetlen szárnycsapással, egy másodpercz alatt hatvan lábnyit képes előre haladni. — Röptének gyorsasága roppant erőt tanúsít, de azt a képzelet még nagyobbítja, mert nincs felségesebb látvány e hatalmas madárnál , midőn amaz óriási magasságban szárnyait kiterjesztve , méltóságosan halad olly mozdulatlanéi, mint a hajó, mintha csupán az akarat vinné. Mindeddig nem voltam képes magamnak megfejteni, inikép függhet így a légben minden látszólagos mozgás és evezés nélkül s mikép haladhat e módon tökéletesen vízszintes irányban néha mértföldnyi távolra. Nem kevésbbé sajátságos az, hogy néha gyors röptében olly rögtön meg tud állani s összetett szárnyakkal két-háromezer lábnyi magasságból olly sebességgel alá zuhanni, mint ha élettelen test volna. — Ezután hirtelen ismét szétnyitja óriási szárnyait s erőlködés nélkül emelkedik megint harántos irányban föl felé : mit többször láttak már sasoknál, mellyek 25—30 fontnyi juhot kaptak fel s olly magasra szálltak vele, hogy végre zsákmányostúl csak akkoráknak látszottak, mint egy veréb.— Sokszor az ember fel sem ismeri, mi lehet azon mindig növekedő fekete pontocska a felhők közt, a mint csak egyszerre a szikla fölött terem, juhot vagy zergét ejt fészkébe s olly méltósággal száll ismét tovább, mint tengeri hajó mellynek vitorláit a szél lengeti.