Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-01-10 / 1. szám

11 áldozatul s a csapást követve, melly az erdő szélén vonult el, nemsokára egy bokorban meg is találtuk maradványait : fejét, négy lábát s összekonczolt mellének egy kis darabját. E látványra méltó haragra gyuladtunk s mindjárt mégis fogadtuk, hogy megboszúlandjuk hü szolgánk halálát. S e fogadás olly jól megfelelt terveimnek, hogy mindenkép iparkodtam mielőbb kiviteléhez fogni. Ezalatt kivilágosodván, barátom azonnal két leshely készítését kezdte meg s pár óra múlva ezek készen is állottak. — A két leshely két, mintegy 4 mètre magas tölgyfán volt, honnét a szamár maradványait látnunk lehetett. Készületeink meglevén téve, eltávoztunk ismét azon szándékkal, hogy estélig a vaddisznókat keresendjük. Esteli hat órakor már fáinkon ültünk ; az idő hűvös volt s a szél északnyugat felől csípősen fújt, mi hideg éjre mutatott. Tizenegy óra tájban már tagjaink a hidegtől s a kényelmetlen üléstől az ágakon annyira meg voltak meredve, hogy e helyzetben tovább semmikép sem maradhattunk s így , miután pár körülünk szaglálódó sakálnál egyebet nem látva meg voltunk győződve, hogy ez éjjel az oroszlány prédájára többé el nem jön : egészen fáradtan s törődötten leszálltunk leshelyeinkről s dideregve tértünk vissza sátrunkba. Másnap reggel belátván, hogy hasonló körülmények közt nem volnánk képesek még egy éjet a fák tetején tölteni, elhatároztuk, hogy új leshelyet készítünk, de nem fákon, hanem a földön s azonnal is kerestünk e czélnak megfelelő helyet. Armentés eleinte az erdő szélén, az említett szántófölddel szemközt vélte leshelyünket készítendőnek, de magam a szántáson levő nagy sziklát szemeltem ki e czélra s csakugyan is e sziklához lön építve leshelyünk. A dologhoz fogván, legelőbb mintegy métrenyi mélységű gödröt ástunk a szikla alatt, mellyet kövekkel gondosan körül raktunk, azután jól egymásba fűzött ágakkal befedtünk, úgy hogy a szamár maradványainak irányában tág lőrézs maradt. E leshely olly biztos volt, mint akár egy kis várda Esti öt órakor a legnagyobb bizalommal elfoglaltuk helyeinket. Elhatároztuk, hogy egyikünk mindig virasszon, mig a másik nyugszik s így, barátomra esvén legelőbb is a virasztás, magam azon kezdtem a lest, hogy köpenyembe burkolódva csakhamar elszunyadtam. Alig alhattam fél órát, midőn barátomnak egy gyors mozdulata fölrezzentett.— De milly nagy volt örömem s meglepetésem a mint az erdő szélén, ép átellenünkben, a szegény Martin maradványaitól alig pár lépésnyire óriási nagyságú nőstény oroszlányt pillantottam meg. Szerencsétlenségünkre azonban, a perezben, midőn megpillantottam : a zajra, mellyet barátom a fegyver arezhoz emelésével okozott, azonnal megfordúlt a vad s pillanat alatt túl volt a lőtávolon. A legélénkebb reményt sajnálkozás követte midőn láttam, mint menekül a délczeg állat, mellyet már mint bizonyos zsákmányt kezeim közt lenni véltem. Barátom mozdulataira hol félve, hol remélve figyeltem, de magam még csak moczczanni sem mertem s csak a hosszú bizonytalanság türelmetlenségében kérdeztem őt végre, hogy