Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-03-30 / 9. szám

136 Lövésemre ez is hangos ordítást hallatott, melly hosszas hörgésbe ment át, azután még mintegy száz lépésnyire czepelödvén, a vigályos szélén rogyott össze. Ennyi siker ugyan elég lett volna mára, de hiába ! az ember csak mindenben telhetetlen s így még a vén hímet is elakartam ejteni, biztosan remélvén, hogy reggelig ehez is leend szerencsém. Az éj azonban új esemény nélkül folyt le, reményeim s várakozásaim meghiusúltak, mert a várva várt oroszlány helyett csak egykét sovány sakál jártkelt s szaglálódott a csalétek körül. Hajnal hasadtával odahagyván leshelyemet, szokott óvatossággal indúltam elejtett vadaim felkeresésére s ki írja le meglepetésemet s az örömet, melly et éreztem, midőn mind a hármat alig pár lépésnyire egymástól dermedten találtam. A vén nőstény a legnagyobbak egyike volt ; a kölykek mintegy tizenöt hónaposak lehettek. Ezután büszkélkedve hármas zsákmányomban, azonnal Batna felé indúltam, számtalan arab társaságában, kik örömújjongva, tamtamok harsogása mellett a Lambessa felé vezető útig kisértek. Alig pár napot töltöttem volt Batnában, midőn kísérőim ismét meglátogattak, jelentvén, hogy a hím oroszlány előkerült s jelenlétét abból tudták meg, hogy a bozzolai fensíkon maradt másik öszvéremet felfalta. Reggel mintegy tiz óra felé lehetett ez s így azonnal felkészülvén, visszatértem velők Bozzolába, hol déltájban megérkezve, rögtön az erdőbe mentem. Az oroszlányok kútjától százötven metrenyire legelőször is öszvéremre akadtam, melly dermedten de még csak ki sem kezdve feküdt a fensík közepén. Az oroszlány, mint az arabok bizonyíták, a megelőző éjen nyájaikat látogatta meg s %y valószínűleg eléggé jól lévén lakva, öszvéremet inkább ösztönénél fogva, sem mint éhségből ölte meg. így magyaráztam ki legalább magamnak azon körülményt, hogy a csalétket dermedten bár, de különben bántatlanul találtam. Az öszvér, mint már említettem, a fensík kellő közepén feküdt, hol se bokor, se fa, melly mögé rejtőzhettem volna nem lévén, más módról kellett gondoskodnom. Nagy gödröt ásattam tehát egy közellevö düledék épület romjai között, melly gödröt azután a romokon összeszedett legnagyobb kövekkel hordtuk körül. E várdában veszély nem érhetett s esti hét órakor már sánczaim közt lestem az ellent. Alig hogy besötétedett, a sakálok egész serege jött s nagy rikácsolással szaglálódtak az öszvér körül. Ezeket egy óriási hiéna követte *), melly elébb a dermedt állatot minden oldalon körüljárta, azután nagy mohósággal kezdett enni. Egy ideig néztem, mint elégíti ki természetében fekvő kapzsi étvágyát s aztán — mert lövésemet nemesebb prédára kellett fentartanom — kőhagyítással zavartam el. Nem tudom, van-e sok vadász, ki az ingernek ellent tudna állani, mikor egy illy derék vad falatozik egész kényelemmel orra előtt. Alig hogy a hiéna távozott, már megint itt termettek a sakálok s szaglálódtak utálatos rikácsolással az öszvér körül, de most sem sokáig s midőn mintegy három*) A sakálokat az arabok a hiéna élelmezöinek nevezik s pedig- helyesen, mert ez utóbbinak semmi szaglása nem levén, mindig a sakálok után jár s rögtön a hely szinén terem, ha rikácsolásukból megérti, hogy zsákmányra akadtak.