Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862
1862-03-30 / 9. szám
137 száz metrenyire az erdőben ama hatalmas, félelmes bömbölés szólalt meg, pillanat alatt, mint varázsszóra, mind eltűntek. Ep tizenegy óra lehetett. Az oroszlány méltóságos tartással lépett elő a vigályosra s pár lépés után az erdő szélén leült. Ezután elkezdett ordítani s felkerekedve körüljárta a fensíkot, mialatt időközönkint megállott, lefeküdt, meg ismét felkelt s folytonosan hallatta átható hangját, valószínűleg hogy a netán közel levő vetélytársakat a prédáról elriaszsza, mellyek pedig úgy sem éreztek nagy hajlamot vele szembeszállni. Egész reggeli két óráig láttam őt a tiszta holdvilágban előttem barangolni s még mindig reméltem, hogy lövésre kaphatom, a midőn egyszerre borzasztóan elordítva magát, ugyanazon helyen hol kijött, az erdőbe ismét visszatért s az éjjel többé szemem elé nem került. Ezen látogatása meggyőzött, hogy ha máskor nem is, de a jövő éjen bizonyára ismét eljövend s így hajnalkor felkerekedvén, öszvéremet erős ágakkal jól elfedtem kövekkel megraktam és lementem Batnába az estet bevárandó. Ugyanazon órában mint tegnap, ma ismét gödrömbe vonúltam s mint a megelőző esten, megint egy sereg sakállal kezdődött a mulatság, mellyeket csak kövekkel sikerült nagy nehezen elzavarnom. Kilencz óra tájban egy pompás hiúz lépett elő s bátran, minden habozás nélkül ment egyenesen az öszvérre lakomázni. Nem jutott még soha alkalmam e szép állatot illy közelről látni ; a miért is most gyönyörrel s valóban meglepetéssel szemléltem az előttem falatozót. Pár perczczel később egy óriási vadkan törtetett elő nagy zajjal a sűrűből s leheveredvén a forrás melletti kátyúba, elriasztotta a hiúzt. — Ezeknél egyebet az éjjel nem láttam, az oroszlány se közel se távol nem jelentkezett. Reggel a vidék valamennyi rengetegeit bejárván, a sűrűség túlsó szélén egy nyugat felé eso hegyzúgban óriási csapákat fedeztem fel, mellyek tanúsították, hogy a megelőző éjen oroszlányom erre járt s valószínűleg a hegyzug mélyében levő for" rásnál oltotta szomját. E körülménynél fogva a jövő éjre a hegyzugot választottam tervem színhelyeül s már alkonyatkor elfoglaltam az újon kiszemelt leshelyet. Várnom nem sokáig kellett. Megérkezésem után néhány perczczel egy pompás, tömött serényű oroszlány lépett a bozótból elő s gyakran megállván a környéket vizsgálni, zajtalanúl és lassan közeledett. E gyönyörű állat a fakó színűek fajához tartozott s óriási testalkattal bírt ; a napnak pár elkésett sugara fényes serénye közt játszadozott s úgy csillámlott benne, mintha sárga lángok lobognának körüle. Mintegy fontolgatva, óvatosan jött a csalétekre s mikor attól még hat lépésnyire volt, orrát hirtelen felkapta, mintha szelet fogott volna s darab ideig e helyzetben maradt. A pillanatot kedvezőnek vélvén, minthogy a távolság is megfelelő volt, jobb szeme alá czéloztam s lőttem. Lövésemre azonnal lerogyott ; de mire a füst előttem eloszlott, nem láttam többé. Lövésemmel egyszerre azon rekedt süvöltést is hallottam, mellyet a golyó csak úgy okoz, ha útja közben valami tárgyról leperegvén, idomát veszti vagy meglapúl ?
