Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-03-20 / 8. szám

122 hosszú lovaglás és barangolásba fáradva, hogy inkább ágyainkat kerestük fel s vastag köpenyeinkbe rejtőztünk. Lámpánk, ha a kiürített sardinás szelencze, mellybe pamutból rögtönzött kanóczot helyeztünk, lámpának nevezhető — valami salonnak nem szolgált volna ugyan különös díszére, de nekünk elég fényesen világított. Az éjen át folytonosan szakadt az eső, de sátrunk olly jól volt kifeszítve , hogy még csak egy csepp sem szivárgott rajta keresztül. Reggel Jemmy elment lovainkért, de csak hármat talált meg közülök, a többi kettő éjjel békóitól megszabadúlt s minthogy már igen messze haladtak volt haza felé, csak déltájban jöttünk velők ismét táborunkba vissza. Gyorsan ebédelvén, azonnal nyergeltünk s elindultunk a gulyának felkeresésére, melly et Jemmy látott volt. Több mértföldnyire eredmény nélkül haladtunk ; de midőn a kereséssel már épen fel akartunk hagyni, H. egy közel eső hegyzugban vén tehenet pillantott meg mintegy éves tinó társaságában. Ezek azonban nem igen óhajtottak velünk megismerkedni, azt tanúsította a sietség, mellyel odább állottak, mire mi lovainkat sarkantyúba kapva, rögtön nyakukon termettünk s H. azonnal, a nélkül hogy kellőleg czélozott volna, rájuk lőtt. Golyója a tinó első lábát zúzta szét, mire ez ordítva bukott térdre s iparkodott megint sértetlenül maradt lábaira állani, de hasztalanúl. — A vén tehén megállott sebzett fia mellett s minket pillanatra se tévesztvén szemelöl, a mint közelebb jöttünk, azonnal támadólag szállt velünk szembe. Pár jól irányzott lövés végre eldöntötte sorsát anyának és fiúnak örökre. Rendeltetésük az volt, hogy agyonlövessenek s nem csak agyonlövettek, de meg is mérgeztettek. A mint lassan, vidám beszélgetés közben haza felé lovagoltunk, nagy méhraj vonta magára figyelmünket, melly egy virágjában álló mimosa körül rajongott. — E szorgos kis munkásokat sokáig nézvén, mire jól megrakodva elindúltak, követtük őket s megjegyeztük a fának kérgét, mellynek odújában volt lakuk, hogy adandó alkalommal ismét ráakadhassunk. Miután tanyánkhoz érve lovainkat lenyergeltük s kipányváztuk volna, (s ez alkalommal most már rövidebbre vettük békóit azoknak, mellyek reggel annyi bajt s fáradtságot okoztak) egy tomahawk -ot s bádog kannát vivén magunkkal, viszszamentünk a méheket felkeresni. A fát csakhamar meglelvén, Jemmy egy nyaláb száraz füvei felmászott, hogy az odú nyílását betömje ; azután az üreget megvizsgálta s látván, hogy az fölülről lefelé mintegy öt lábnyira a legfinomabb mézzel van megtöltve, míg alúl a földszinétöl három lábnyira üres — itt mindkét oldalon a fába körülbelől nyolcz újjnyi, négyszögletes lyukat metszett. A sejtek azonban nagy részben üresek voltak, mert lakóik a télen tartalmukat felemésztették, a nélkül hogy helyébe eddig újat szerezhettek volna. — Ha e sok sejt mind telve van, többet nyerünk egy mázsa méznél, de így, miután egy részét a helyszínén mindjárt felemésztettük volna, mialatt ádáz rablásunkért nem egy szúrással lakoltunk, a többivel alig tudtuk kannánkat színig megtölteni. Végre az odú nyilásá-