Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-03-20 / 8. szám

120 a hátulsót kaptuk le , az első vagy épen nem látta a lövést s ez esetben nyugodtan tovább húz , vagy ha látta a tüzelést, kissé meglibben; de a gyakorlott vadásznak mindenesetre van még ideje hátulról löni utána. Mondanom se kellene, mert ezt minden vadász ösztönszerűleg teszi, hogy arcczal mindig azon iránynak forduljunk, honnan a szalonkák rendesen húznak. Mihelyt azonban annyira bealkonyodott, hogy a fák közt szürke fátyol kezd lebegni : akkor a szemmérték nagyon csal s a madarat többnyire közelebbnek tartjuk, mint a menynyire valóban van. Ennélfogva ekkor keletnek , mint a merre legsötétebb a láthatár, nézzünk, onnan várjuk a szalonkát s mielőtt ez elhúzna előttünk, hirtelen fordúljunk meg és lőjjünk utána. Az ok nagyon természetes : nyugot felé legvilágosabb a láthatár s a keleti homályhoz szokott szem — innen nyugot felé tekintve tisztábban fog látni, mint ha folyvást a világos pont felé nézett volna.*) *) E szabályra , az opticai ok kifejtése nélkül, e lapok szerkesztőjét is mint tiatal kezdőt oktatá egy Veres G y u r a nevü kóbor vadász , kire — mint a vidék leghíresebb lövészére — Nógrádban bizonyosan még ma is sokan emlékeznek. — Többször mentem ki véle esti szalonkalesre s hogy példáján okúijak , mellette maradtam. Mihelyt beesteledett, Gyura hátat fordított nyugatnak s a szemközt húzó szalonkát elhaladni engedve , utána fordult s mindig múlhatatlanul lelőtte. Én ezt eleinte bravournak tartottam , de ö váltig vitatta , hogy szalonkára — kivált ha már homályos az est — hátúiról sokkal biztosabb a lövés. Ez a Gyura olly eredeti jellem volt, hogy lehetlen itt róla bővebben nem szólanom. — Kóbor vadásznak neveztem őt, de tulaj donkép vadornak is megjárta volna szigorúbb vadászati törvények mellett; akkor azonban a vaddal nem sokat gondoltak , a tilalmat sem vették nagyon szorosan s főkép Gyurának némi gyakorlati kiváltsága volt : a vadat — ott a hol találja — ellőni. Néha be-beállott urasági vadásznak , de szolgálata két három napig , legfölebb egy hétig tartott s vagy ura adott rajta túl korhelysége miatt, vagy őt magát vonta a függetlenségi vágy, mint Cooper indián vadászait — az erdők lombsátorába. így barangolta ő be sok éven át Nógrádot egyik végétől a másikig , beszólt az ott sürün egymást érő kastélyokba, hol mindenütt ismerték már s csak annyit kellett neki mondani : „Na Gyura ! illyen és enynyi vad kell !" s ö másnapra pontosan elhozta a megrendelt vadat, annyira ismerte mindenütt ezek fekvését , forgását stb. jutalmul pedig csekélységgel is beérte. Veres neve kefére nyírt rőt bajáról s veres arczárói ragadt reá, melly lencse nagyságú szeplőkkel volt bellintve s mellyen a bajusz és szakái annál gyérebben termett meg. — E comicus arcznak pisze orra fölött két apró szürke-szem villogott és soha egy másodpercznél tovább egy tárgyon nem maradt. — De látott velük mint tu sas ; hallott és szagolt, mintha a rötvaddal állna rokonságban. Nékem két ízben mutatott f^kvő nyulat száz lépésnyiről, mellyet én még is csak akkor láttam már meg , mikor felkelt ; szalonkale&eQ_;hállotta az érkezőnek makogását, mikor nekem erről még sejtelmem sem volt. A nyulat futtában felismerte , kan-e vagy nőstény ; és soha nem lőtt reá anélkül, hogy elébb el ne mondta volna: „Kabak páter ! vagy Kabak mater !" és soha sem hibázott (nem a lövésben , mert hiszen olly biztossággal lőtt, mint én az a betűt kiírom) hanem az ivar meghatározásában sem. Lövésének biztosságáról tanúskodjék az , hogy egy ideig (míg ettől el nem tiltották) öccsének ujjai közül golyóval lődözte ki a kétgarasost ; egy ízben pedig — a szalatnyai fürdő helyen — egy parasztember szájából húsz lépésnyiről seréttel lőtte ki a kurtaszárú pipát, részeg fővel ; de a miért aztán be is zárták. Minden vad hangját ad v i v u m utánozta ; harsolt ; pitypalattyolt ; csirregett mint a fogoly ; makogott mükögött mint a szalonka ; hápogott mint a vadkacsa ; huhogott mint a bagoly ; sikoltott mint a bíbicz ; bakogott rigyetett mint az őz vagy szarvas ; s teli hanggal hajtó öt hat kopónak egyszerre csaholását a nevetségig híven adta. Ezenkívül tele volt vadászanecdotákkal, mellyekben a valót Demánxiádokkal vegyité ; kifogyhatlan volt a parasztmesékből s ezeket jobban előadni nem lehet, mint ő mondta el körmönfont kifejezéseivel s azon furfangos arcz-, szem-, és tagjártatással, mellyel a legkomolyabb embert is megnevetteté.