Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-06-20 / 17. szám

266 idő múlva, tőlem vagy harmincz lépésnyire a sürübe ereszkedett le s különös hangon kezdte hivogatni csirkéit, mellyek rögtön feleltek is s különböző irányból futottak anyjukhoz. E közben alattam a völgyben nagy csirepelö zajt ütnek a rigók s egyéb más madarak. — Mindjárt kezdém sejteni, hogy ezek valamelly kisebb vagy nagyobb dúlót vettek szemügyre a sűrűségben. — A különös zaj mindinkább közeledett felém s már már hallám valamelly vadnak csendes ovatos járását a haraszton, sőt nem sokára a bokrok is megingottak előttem s valami vad lassan sompolygott ép ama pont felé, hol a kotló újra letelepedett volt csirkéivel. — A szegény madár ismét nagy zajjal rebbent fel s a vad körül szálldosva csirkéit rejtegeté el ; ekkor azonban jajveszéklő sipitás üti meg füleimet annak tanúságáúl, hogy a csirkék egyike már a dúló zsákmányáúl jutott. — Ez még néhányszor ismétlődött s a dúló lassú koczogását a száraz leveleken felém közeledni hallám. A fatörzsön , hol ezen egész jelenet alatt szoborként ültem , dobogott a szívem örömemben, hogy lövést fogok ejthetni — s úgy is lön. A dúló egészen közel jött, valószínűleg a többi elrejtett csirkét szaglálgatta a bokrokban ; a szellő nékem volt kedvező s így nem árulhatott el neki; moczczanni sem mertem, mert tudtam, hogy ha a száraz leveleken csak kissé is mozdítom a lábam, a vad mindjárt illanóban lesz.— Eként vizsgálódva, végre egy szürkés mozgó tárgyat pillanték meg a sűrűben, de az utolsó perczig sem volt lehető felismernem, miféle vad. — Nem sokáig késve s könnyű lélekkel — mint a czigány a hegedűt — arczomhoz kapom fegyverem s a czélponttal felkeresvén a szürkés tárgyat, a nagy stirüség miatt nem is gondoltam azzal, súlyosan sebesítendem-e a vadat vagy végkép lelövendem—elég az ahoz, megnyomtam a ravaszt s a durranás után éles sivítást hallék és erős hánykolódást a haraszton; erre oda futok s látom mint fetreng vérében egy gyönyörű vén kan róka, melly bizony kevéssel lehetett könnyebb , mint kopóim akármellyike. Ezekből látható tehát, hogy hol a dúló vad annyira elszaporodott, mint itt nádunk felső Zemplénben, ott nem igen lehet kilátásunk őz-, nyúl- és tyúkfaju szárnyasok vadászatára. Szendröi Liszka Otto. A franczia kócsag. Ha a régiek szerint a boszúállás istenek időtöltése volt, akkor mi több joggal mondhatjuk, hogy a vadászat királyok múlatsága, mert ez a régi időkben s még inkább a középkorban csupán fejedelmeknek szolgált foglalkozásúi. Bizonyos állatok szokásainak s természetének tanulmányozása gyakran véletlenül nemes és nagy történelmi emlékekre vezet. — Látjuk őket hol mint jelvényeket, hol mint a harczosok gyülhelyének jeleit ; hol ismét a mint a hagyományokban vagy képiratokban szerepelnek ; a régi családok nagyobb része állatot hord czímerében és sok család van, mellynek sorsára valamelly állatnak olly befolyást tulajdonított a régi kor, melly előítéletként, évek hosszú során át, a mai napig fennáll. A harczok s vadászatok hagyományai egybeolvadtak ; a harczbafáradt hősök vadászva pihentek s viszont ; az ebfalka ugatását csatazaj váltá fel ; a lovag, leoldva