Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-06-20 / 17. szám

267 sisakját, vadászsapkát tett fel s a közharczos is örömmel cserélt pánczél helyett vadászbárdot ; a sólyom az öklön a kardot s kopját helyettesíté , a harczi mén vadászlová változott s a vár vonóhídja hol edzett hadcsapatot, hol vidám vadászsereget üdvözlött ismert nyikorgásával. A kócsag a XIII. és XIV-dik században állott hírnevének s népszerűségének fénypontján. Egy esetben különösen hatalmas szövetségnek szolgált ürügyéül, midőn t. i. 3-dik Edvard angol király Artois-i Róbert buzdítása folytán azon, a kócsag nevét mindenkorra megörökítő esküt tevé, mellynek következményei Francziaországra igen károsak lehettek volna s mellyet utána Philippine királynő s a lovagok ezrei ismételtek. Nem látjuk át azonban miért szolgált a kócsag ez esküben a gyávaságnak, hűtlenségnek s hitszegésnek mintegy példányképeül, mert erélyes légharczai, mellyeket annyiszor a sólyommal küzdött s egész a halálig tartó makacs és bátor ellenállása nem igazolják ez állítást, sőt nagyszerű küzdelmei, miket a sólymászat fenmaradt emlékeiben feljegyezve találunk, erejének, elszántságának legszebb képét adják. Már a rómaiak megbecsülték a kócsagot s Plinius is hagyott hátra rá vonatkozó jegyzeteket : „ .... In quibus locis, societate accipitres et homines auciipantur . . . „In Thraciae parte, super Amphipolim, homines atque accipitres societate quadam aucupantur. Hi in silvis et arundinetis excitant aves, iIli supervolantes deprimunt. — Rursus captas aucupes dividunt cum iis ..." (Lib. X.) De lehetett e szebb, festőibb jelenet, hevítöbb élvezet mint ama nagyszerű sólyomvadászatok ? A kócsag orzása régi időkben a nagyobb bűnök közé volt sorozva és sokkal szigorúbb büntetésnek alávetve, mint ha valaki fáczánt, foglyot vagy fürjet fogott. Ha a kócsag mocsarakban vagy lápokban tartózkodott, hol nem lehetett egy könnyen hozzá férni, akkor, daczára annak , hogy az időben csak lóháton volt illő vadászni : a szenvedélyes vadászok gyalog jártak utána, míg szolgáik az ebeket vezették. A tavak szélein vagy a folyamok partjain folyt le illyenkor a vadászat; a vár ura s asszonya sólymot tartván öklükön, várták a vadat, míg a szolgák ebeikkel a nádba és sásba hatoltak. Nem sokára a sűrűségből egy nagy kócsag emelkedik széles szárnyain felfelé s elleneit megpillantva, rekedt kiáltással árulja el ijedségét. — Hosszú nyakát előre mereszti, lábait lelógatja s pillanatig haboz; de csakhamar hátra veti díszes fejét, kinyújtja körmeit s keresi menedékét a végtelenségben. — Egy fehér kéz azonban leemeli sólyma fejéről a csuklyát. A sólyom érti mit kívánnak tőle s szinte reszket a vágytól ; ragyogó nagy szeme a távolságot kémleli s követi a gyenge újjacskát, melly a menekvő kócsagra mutat, míg láthatlan fülei a bíztató hangokra ügyelnek; azután rögtön kinyújtja szárnyait , felemelkedve két- három egybefutó kört képez s gyorsan mint az íjjról pattant nyíl sikamlik a légen keresztül zsákmánya után. — A kócsag, bízva röptének gyorsaságában , mindig felebb és felebb emelkedik s a felhőkben keresi menhelyét. Egy cselt másik után alkalmaz, számtalan kanyarodást tesz útjában, de hasztalan ! a