Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-03-20 / 8. szám
114 használatát mérsékelt hágatási díjért a nagy közönségnek is megengedte ; magánosak jó fiatal ménéit a kormány országos csődörökül vette meg ; a remontokat jól fizette s így a tenyésztőknek tartós háladatos eladást biztosított. A versenyek népszerűségét és terjedését azonban egy más körülmény is segített előmozdítani s ez a fogadások divatja, mit a francziák a szomszéd angoloktól hamar eltanultak. — Tagadhatlan ugyan, hogy a versenyfogadásokból származó csalások és visszaélések — magának a versenyügynek igen sajnálandó és kárhozatos kinövései : de más részt az is bizonyos, hogy a lóversenyek csak ott örvendenek átalános részvétnek s a nép minden rétegét átható érdekeltségnek, hol — mint Angliában mindenütt és Francziaország sok gyepén — nem csak a lótulajdonos vagy szakértő műkedvelő , hanem a néző közönség legnagyobb része is feszülten várja egy-egy futás végperczét, mellytől kisebb nagyobb pénzbeli nyeresége vagy vesztesége függ. -—Ha az epsomi síkon fél milliónyi néző lesi, kinek színei vannak legelöl a Derbyfutásban ? nem csoda : mert a döntő perez után több millió forint cserél gazdát a nézők tömegében. — A fogadások e rendszerét s az angol úgynevezett „book making" módját nem sokára néhány tüzetes czikkben fogjuk ismertetni. A lovas vadászat is nagy lendületet vett Francziaországban. Jól emlékezem az időre, írja Lord William Lennox — 1815 telén volt, midőn a királyi szarvaskopókkal élveztük a sportnak nevezett mulatságot, mi tulajdonkép nem volt egyéb, mint fel s alá száguldozás a nagy erdőkben, mialatt a kürtök harsogtak, a királyi Euntsmanek káromkodtak, az ostorászok kurjongattak, a szeles Nimród által eltiport kopók visítottak s akicsődült gyalog néző néptömeg ujongott. Az elhúnyt Wellington herczeg gyakran vett részt illy mulatságban s hogy megmutassuk olvasóinknak, minő volt akkoriban a lovas vadászat, XVIII. Lajos egy vadásznapját vázoljuk. A találkozó a fontainebleaui erdőben a La Croix du Grand Veneur mellett volt. E kereszt, voltaképen egy keresztúton álló obeliszk, melly nevét hagyományszerüleg onnan kapta, hogy e helyet egy bűvös vadász-szerü fekete kisértet látogatta, ugyanaz, melly IV. Henriknek kevéssel meggyilkoltatása előtt megjelent. A kitűzött órában pontosan megjelent a királyi társaság, mellynek tagjai valának XVHI. Lajos, D'Angouléme herczeg és herczegnő, d'Artois gróf és Berry herczeg ; velük fényes kiséret, előttük vértes és dzsidás előcsapat. — Az első roppant terjedelmű hintóban, mellynek oldalain Francziaország czímere ragyogott s mellybe nyolez kurta farkú pej ló volt fogva úgy, hogy hatot a bakról hajtott a kocsis , a két elsőn pedig fullajtárok lovagoltak — e hintóban ült a „Le prefet d' Angleterre" (mint az ujan visszahelyezett uralkodót gúnyosan nevezték), Angouléme herczeg és berezegné és d'Artois gróf. — A második nyolez fogatú hintóból Berry herczeg és hadsegéde szállott ki. — Következett még két üres landau, baj esetére ; s ez igen szükséges elővigyázati rendszabály volt, tekintve az utak rosszaságát s a lovak által vont nagy terhet. A nyolez termetes inas ragyogó bérruhája a londoni Lordmayor-ünnepélyre volt méltó s nem kevésbé pompáztak a fulajtárok is ezüsttel hímzett kék kabátjaikban , magas háromszögletű kalapjaikkal és Brobdignag csizmáikban. A franczia herczegek , miután a szintén jelen volt Wellington herczeget szívélyesen üdvözölték , vadászlovaikra ültek s készen tárták magukat pour la chasse. — A király és d' Angouléme herczegnő
