Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-03-20 / 8. szám

115 — a Vas-herczeggel váltott néhány szó után, a nehéz roppant kocsiból egy könnyű nyilt hintóba ültek át s a fö- és alerdőmester s egy csapat Gendarmerie kíséretében a rejt oldalán kocsiztak fel. — A kopók, habár az ostorász azt állítá, hogy a La belle France szülőföldük, nyilvánvalóan angol rókakopók valának. — A falkár hímzett hosszú kék kabátot, lefordított csizmát rácsatolt sarkantyúval, hajporos fején pedig aranyszalagos pofonütött kalapot viselt ; válláról nagy franczia kürt, oldaláról hosszú dákos függött le. Lova, olly kövér mint egy Suffolk-punch, veres bársony takarótól, arannyal kivert kantárszáraktól és farmatringtól volt ékes. — Az ostorászok szintén pofonütött kalapban, skarlát kabátban, fehér nadrágban és selyem harisnyákban jelentek meg. A kíséretet fekete hosszúfarkú lovakon ülő csendőrök képezték, olly czélból, hogy a királyi Bourbonokat a nép tolongása ellen védjék. A falka végre a rejtbe lön bocsátva s az egész mezőny feltartott léhlzettel feszülten figyelt, hogy meghallhassa az à droits és à gauches kiáltásokat, mellyek a kelt szarvas irányát jelölték. Berry herczeg egyszerre ollyat kurjantott, hogy azt az egész erdő viszhangozta és sarkantyúba kapván lovát, vágtatva indúlt el, kisérve eleinte néhány csendőrtől, kik hasztalan iparkodtak a királyi sportsmannel lépést tartani. „Hold hard ! kiáltott a herczeg s parancsaiba bizonyos angol káromlásokat vegyített , mellyeknek birsága angol törvényszék előtt — öt shillinget számítva egy káromlásra — tekintélyes összegre emelkedett volna. Egy perez alatt tova robogott az egész mezőny, a szarvas, a falka, a falkárok, a sportsmanek, lovasok és gyalogok — Wellington és hadsegéde legelöl. Az „erdők agancsos fejedelme" eleinte lombos honában tétovázott, de a falkától s néhány angol vadásztól keményen szorítva, a nyílt síkra szökött ki. „Hold hard!" kiáltá ismét Berry herczeg. „Arrêtez, Messieurs!" kurjantá az ostorász. „Vissza vele, fordítsátok vissza az erdőbe!" törte egy más hang angolúl. Mindezen biztatás s egy csomó átkozódás daczára a szarvas előre iramlott a síkon, a falka teli hanggal hajtotta s a hadvezér herczeg és vele néhány angol a falka után száguldva, a királyi sportsmanektől úgynevezett franczia búcsút vön. A falkárok egyike vagy ötven ölnyire velünk jött, de egykét lábnyi széles ároknál megállott s midőn rákiáltánk, miért nem jő tovább? udvariasan levette kalapját, mondván: v Adieu Messieurs au revoir ; je ne saute pas les grandes fosses— Jó darab sikon, erdőszélek mellett, kis patakon át és süppedékes réteken keresztül mentünk már, midőn egy jókora tóhoz értünk. „Lejártamagát!" kiáltá az önkénytes falkár, a herczeg hadsegéde ; s valóban alig ejté ki még e szavakat, midőn a szarvas irama csökkent s nyomába ért a falka. „Hark forward !" hangzott a kiáltás. A szarvas azonban a tóhoz ért s bele ugrott. — Meg akarván menteni a derék állatot, melly nekünk olly jó sportot nyújtott, elostoroztuk a kutyákat s utána gázolva a tóba, egy kengyelszijakból rögtönzött „lasso"val iparkodtunk öt kihúzni. — Mielőtt azonban e kísérletünk sikerülhetett volna, Berry herczeg vágtatva érkezett hozzánk kíséretével s egy fegyvert kapva arczához, biztos golyóját a vad vállapjába küldé, míg egy garde de chasse szintén rálőtt a szarvasra, de elhibázta. A szarvas azonban ö királyi fenségének nagy örömére össze8*