Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-02-28 / 6. szám

87 legnagyobb részt az ózdi nagyszerű vasgyár, valamint a Bánvölgyében müködö hasonnemü telepek éjjelnappali légrázkódtató dörömbölésében keresendő, mitől, midőn az óriási vaspörölyök megindulnak, az egész hegyvidék csak úgy reng — s mihez a félénk őzvad szokni épen nem tud. Annál szemtelenebbek a nagy és kisebb dúlók, mellyeket semmi zaj és kalapálás nem képes elriasztani, sőt úgy látszik, hogy épen ezen számos helységek és külső ólak közelében elterülő kisebb erdőfoltok s cserjék rejtekéből szeretnek leginkább házi állatok s juhnyájak után csatangolni. Mult évi január 21-én Csernely, Arló és Mogyorósd vidékén tartott farkasvadászat alkalmával, Sturmán György szíves házi urunk nem kevesebb mint 9 farkasbőrt terített elénk, mit saját maga s emberei azon téli idény alatt lőttek — s az akkori vadászatkor esett 95 fontos nagy fenevad, minél nagyobbat én még soha nem láttam volt, azon évben a 10-ik. Róka is egész Borsodban legtöbb e vidékről kerül s eredményre csak a szabolcsi rókavadászatok versenyezhetnek az itteniekkel. Kisebb vadászatokra is ezeknél alkalmasabb és kedvesebb helyeket alig kívánhatni. Ez egymást fölváltó kisebb hegyek és erdőfoltok épen egy vagy két jókora hajtásuak, azokban mint mondám róka — aztán vadmacska, borz, és nyúl, az upponyi és tapolcsányi sziklabérczeken kövi-nyest, az alantabbi cseretekben erdei szalonka, a vágások-, szőlők- és parlagokban fogoly bőven találkozik. Minden falunak kisebb nagyobb erdeje s így önálló vadastere van sa vendégszerető vadászatkedvelök igen jó fajta kopókat tartanak, eme kisebb vadonyok majd mindig sikerrel történő meghajtására. E vidéken foglalkoznak némelly palócz falubeliek, különösen Várkony — az itteni palóczság fővárosa — s Bánfalva közelében a húros és fenyves madarak tömeges fogdosásával is. Az itteni apróbb, sovány legelőnek szolgáló magaslatok kopár s csupán moh és erdei tippanynyal takart sok lejtőin csupán gyalogfenyő s elsatnyúlt fabokrok tenyésznek és sok helyütt egész kis erdőkké sűrűsödnek. Ezen gyalogfenyő bokrokon keresik késő ősszel s télen át a fenyves és húros madarak seregestül élelmöket. Mig a hó le nem esik, vagy lágy időben, midőn az fölengedt, a húrosok nagyobb foltokban a hegyek közt elterülő nyirkos kaszálókon s erdőszélekenfutkosnak s apróbb rovart, famagot, kukaczot és gilisztát szedegetnek. Illyenkor szerfölött óvatosak s a vadász közeledtére mint a seregély, egyszerre s hirtelen tovaszállnak. Télen azonban ha jókora hó esett s a gyalogfenyőbokrok jól termettek, könnyen kerülnek hurokra. A fenyőmaggal megrakott gallyakra, t. i. a madarászat ezen nemével foglalko zók, számos lószőrhurkot kötnek, azon lévén,hogy ezen apróbb hurkok mind nyitva, egymás mellett sűrűn s összevissza bonyolítva legyenek. Sokan az illyes bogyóval gazdagon megrakott fenyögallyakat előre letördelik, azokat otthon lószörhurkokkal jól ellátják s aztán a helyszínén a bokrokhoz erősítik. Hótlan időben hurkokkal jól megrakott deszkadarabokat is tesznek a bokrok •ff", s a hurkok közé fenyőmagot bőven szórván, a deszkát mohhal s gazzal jól betakarják. A húrosok rigó természetüknél fogva rendkivül fürge, szünet nélkül röpkedő vagy futkosó s mindent fölkutató madarak. Többnyire csapatosan s mohón esnek az illyes fenyőbokroknak s az egymás előli mohó kapkodásnál, mire szegényeket tán az éhség is készti, aztán folytonos csevegés s néha czivakodás közt annál több marad