Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-11-20 / 32. szám

"505 táplálják, míg érett korra jutnak. A kinőtt ugrány magassága hat lábnyi; bundája hamvas, hasán fehéres s három lábnyinál hosszabb farka barna. E különös teremtmény a mezőkön öregebb hímek vezérlete alatt csapatonként legel; a nőstény erszényéből az idétlen fiú a fűre nyújtja ki fejét s szintén legelész. Húsának íze az őzéhez hasonló s részint ezért, részint mert vadászata sok kevéllyel jár M. rókakopófalkát hozatott Angliából s e falka után párszor magamnak is volt alkalmam lovagolni. A kangoroo ugró tehetsége (mellyről magyar ugrány nevét is vette) rendkívüli s hajó lendületet adhat testének és ugrásának a talaj kedvező — huszonöt lábnyi szökéseket is képes tenni egymás után. Ha a kopók még is beérik, sajátszerüen védi magát : előlábaival megragadja s erősen tartja a kutyát, hátsó lábainak egyikét felemeli s ennek élével úgy felhasítja az eb hasát, hogy bele kifordúl. Ausztráliában megtelepedett M. angol földim, kivel ide érkezésem napján megismerkedtem, szívesen hivott meg legközelebbi ugrány-vadászatára s én a rég nélkülözött hasonnemü sportra a meghívást még szivesebben fogadtam el. Este s hatalmas étvággyal érkezvén hozzá, a kemény étkekből álló vacsora után csakhamar az álmok országába merültem s ugrányra vadásztam, a távolból azonban egyszerre üldözők zaja hangzott — én ismét rabszolga vagyok, a vérebek nyomomban s futva futok hegyenvölgyön át, de üldözőim közelednek, hirtelen fára mászok s feltartott léhlzettel lesem, mint haladnak el a szimatvesztett vérebek alattam. Majd ismét Californiában festett indiánok elől menekülök ; sarkantyúzom lovamat, de ez fárad s már látom vérengző üldözőimet, mint emelik reám a hosszú kést — mély örvény tátong előttem, kétségbeesetten döföm sarkantyúmat lovam oldalába, de ép e pillanatban ér utói az első indián, megragad és így szól — „Itt a meleg víz, szappan és csizma; tessék készülni s bocsánat, hogy kissé felráztam álmából, de olly mélyen aludt, hogy szavaimra nem ébredt fel." „Mr. M. fenn van már ?" kérdem én. „Oh yes sir, régen itt halloáz már az ajtó előtt s biztatja a nyifogó kópékat. " A szolga ezzel égő gyertyát tett asztalomra s mondá, hogy tíz perez múlva a reggelit feladják ; én pedig minden koránkelést átkozva, ama koránkelt féreg sorsáragondoltam, mellyet a szintén koránkelt rigó nyelt el. Milly kinosak lehettek e nyomorú féreg lelki mardosásai kora kimászása miatt, melly élő sirba s időelőtti halál torkába vitte ! úgy kellett neki, remélem azonban , e napsugártalan órában olly hideg volt a féreg, hogy a rigó kólikát kapott tőle s felfordúlt. Hiszen a kannibálok jól teszik, ha korán kelnek ; nekik gyermeket kell lopni reggelire, hogy még hajnal előtt megsüthessék ; de hogy én mért végezzem gyertyánál reggelimet, annak okát csakugyan nem látom be. Ezen s hasonló tépelődések közt kászolódtam fel s öltöztem derűre borúra ; illy korán még a gombok és gomblyukak közt sincs egyetértés; a kefék sertéi a süldisznóé gyanánt szúrnak és merednek szerte szét ; nyakkendőnk hóbérkötélként szorít ; tyúkszemünk fáj s a felbúzott csizma ollyan, mintha máséba erőltettük volna lábunkat. Midőn az ebédlőbe léptem , ott már hárman falatozták a féligsült véres párolgó beafsteaket — napkelte előtt, gyertyavilágnál! Szentséges Isten! jó étvágyat kiván-