Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-11-20 / 32. szám

506 _ tam hozzá, mire úgy látszik nem volt szükségük; magam pedig kávéhoz s pár tojáshoz láttam, vadászpalaczomat jóféle brandyvel töltöttem meg, aztán pipára gyújtottam s kinéztem az ablakon a reggeli szürkületbe, bol a hajnal ködében a fákat a szarvasmarháktól alig lehetett még megkülönböztetni. Hallsza, szól a kürt! Tuút, tuút, tuút! Engem úgyse, e hangokat két év óta nem hallottam s olly érzés fut át,» mintha jégcsapot nyeltem volna, hátamon pedig hangyák mászkálnának. A kopók egyike felel, mintha fejét rázná nyivásközben.— Kirontok az ajtón s ott áll egész dicsőségében a falka , gyönyörűbb kép a legszebb virágágynál, liangzatosb zenekar egy liget csalogányainál. Rögtön megbarátkozunk s Ulysses se beczézte jobban kutyáját , mint én ezeket. Nézd csak azt a vén forradásos csatárt, az a falka apja s Anglia mezőin nyiffantott először : utas lett belőle s nem látandja többé rokonait, mellyek soha sem szimatoltak kangoroot. De itt az idő nyeregbe kelni s egy jó külsejű , rövid hátú, tömör, erős lapoczkájú pej az alám adott vadászló. A falkár Angliából került ide, hol egy másodrendű falka ostorásza volt. Az ostorász nagy meglepetésemre fekete ficzkó , vékony mint egy vasrács s egy patkányfarkú izmos ponyn ül. Vigyázva koczogunk tova,- mert a talajt fagyos hártya fedi s ezért sikamlós. Tommy, a fekete ostorász, furcsa neveket ad a kopóknak, mert az angol nyelvet csak töri s például „Wellingtont" Bellinhamnek, „Cerberust" Sperefusnak hívja, de ebpajtásai azért értik őt. „M —, szólok én házi gazdámhoz — hol kezdődik ön vadásztere V" „Hol kezdődik? kellő közepén vagyunk édes jó barátom!" feleli ö. Pipámat szám másik szögletébe veszem s szeme közé bámulok, nem tréfál-e? de ö biztosit, hogy— ha nem bízom lovaglásomban , jobb lesz megfordúlnom, mert még csak ezután jön a java. Hiszen ismerem Anglia vadásztereinek legnagyobb részét, lovagoltam a legnyaktöröbb talajokon , hegyen völgyön árkon bokron át — de illyet még nem barázdáltam. Köröskörül erdő, az az hogy egymástól kis távolságra álló fák, terepélyes ágboggal, melly itt ott elég magas , de gyakran olly alacsony , hogy lovas nem mehet el alatta ; rég kidőlt korhatag fatörzsek ; cseplések , itt olly magasak, hogy nem látni rajtok keresztül, amott olly sürük, hogy a ló csak erőszakkal törhet át rajtuk. Nagy földrepedések választanak el a túlparttól sfütenyészettel bevont gödrök és óriási ürgelyukak növelik a lappangó veszélyt. A patak mind sziklás mederben foly s ez vagy olly tele van vizzel, hogy elmerülnénk benne, vagy száraz és kövecses ; illy helyek vidékét futó homok lepi el, mellybe a ló lába csüdig süpped. A ritkás erdő néhol megnyilik s több mértföldnyi kopár tér terül el előtte. E vadásztéren jó darabot haladván, a falka végre egy cserjés helyen elbocsátja a kutyákat, mellyek mindenfelé elszélednek és szorgalmasan keresnek, a falkár pedig ama gyönyörűséges kutyanyelven biztatja őket, melly engem egyszerre tizenötezer mértföldnyire — hazám mezőire, sövényei és rejtszélei mellé visz vissza s lelki szemeim előtt egy látvány nyílik, melly a szívben „honvágy" nevü édesfájó rezgést okoz De a kutyák már szimatolnak ; egy vén muzsikus nyiffantott s dadogó kölyök felelt neki ; most egy második csatlakozott hozzá s néhány lépésnyire farkcsóválva