Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-10-20 / 29. szám
460 egy minapi eseményre vonatkozott, midőn Pykarra mellett én és Wedderburn egyszerre lőttünk egy hímszarvasra ; az állat felbukott, de csak egy sebszájat s ennek megfelelő sebbátat találtunk rajta s a keresztül hatolt golyó nem lévén található, a támadt kérdésben lemondtam igényemről, Cbineah nagy nebeztelésére.) „Igaz, feleltem én, most az egyszer kétségtelen , ki ejtette el az elefántot ; gondold meg azonban , hogy nem rosz lövések miatt nem vághatta le sahib Wedderburn az elefánt farkát." Cbineah nem szólt semmit, csak fejét rázta, mert sehogy sem akarta megengedni , hogy Wedderburn jobb lövő legyen mint gazdája, pedig ez úgy volt s ő Keletindiában a legelső czéllövész hírében állott, bár nagyon sok vadat még nem ejtett el. Miután a sok járáskeléstől fáradtnak éreztem magam s kiséretem több tagjának a lába fájt, egy napi pihenést tűztem ki, mielőtt Wedderburnnal működéseinket megkezdenék , mihezképest a Gooroot többedmagával nyomozni küldtem a hegység és a Moyaar közötti térre, merre a falkának okvetlen el kellett baladnia, ha Hassanoor vagy Ballyrongam erdei felé tartott ; magam pedig a többiekkel visszatértem a tanyahelyre s a nap forró részén át bevertem. Este felé kiögyelegtem fegyveremmel s friss rőtvad csapákra akadván, ezek nyomán ovatos cserkészettel a falkára találtam s két sutát szerencsésen el is ejtettem, mi nagyon jól esett, mert sok embert kelle táplálnom. Naphúnyta után a Gooroo és csapatja visszaérkezett, de friss nyomokat nem látott — s így elhatároztam, hogy Guzelhulliba megyek, Wedderburnt ott bevárandó. Másnap reggel, miután rizs- és egyéb készletem maradékát a Mulcherek közt elosztottam , a folyam mentében elindultunk s Guzelhulli faluba mentünk, hol négy napon át hiába várva Wedderburn megjelenését s ismételt keresésekből meggyőzödvén , hogy a sűrűség e részében elefántok nem tartózkodnak — haza felé vettem utamat , két napi menettel Metripolliamba értem s itt C. fiatal tiszttel találkoztam, ki szabadsággal a hegyek felé utazott. Szép estén lovagoltunk be Ootacamundba s bár csak rövid ideig voltam távol, nagyon örültem, hogy ismét itt vagyok. — A hegység soha sem tetszett nekem olly enyhítőnek s olly meglepő szépnek, mint visszatéret az alföldi sík leperzselt gözös vidékéről s bár több év múlt azóta, még most is lelki szemeim előtt áll e kép, melylyen erdőlepte domb és völgy, szirt és vírány olly bájos rajzzá folyt össze, hogy változatos dús színezete egy Salvator Rosa ecsetére lett volna méltó. A mint a templom alatt haladnánk el, két cooliet láttam egy ujan felhányt sírdomb mellett állani. — Sajátságos balsejtelemmel nyargaltam a kerítéshez s kérdém : „Kown murgia ?" (ki halt meg ?) „Wedderburn sahib ! felelte a munkások egyike. Hathee usko mardala dus rose hoa. u (Tíz nap előtt elefánt ölte meg.) Hideg borzongás futotta végig tagjaimat e gyászos hír ballására s rövid perez alatt számtalan jelenet villant fel agyamban , hol szegény barátom kitűnő szerepet viselt — s némi elégtételt nyújtott a gondolat, hogy boszút állottam gyilkosán, mert meg valék győződve, hogy ez nem lehetett más, mint a mellyet én ejtettem el. C.
