Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-10-20 / 29. szám

459 gyeit, hogy elküldjem a kormány gyűjtőjéhez*) s aztán a Gooroo és Mulcherekhez csatlakoztam , kik a lövést hallván közeledtek felénk. Baj nélkül értünk vissza a faluba, bár az éj koromsötétsége miatt párszor utat téveszténk. — Annak rendi szerint fáradtan érkeztem meg, de fördés, tiszta ruha váltása és jó ebéd ismét helyrehozott. Mielőtt aludni fordultam volna be, egy szivart szívtam ki, száraz harasztra terített szőnyegen fekve nagy tüzmáglya előtt, melly kunyhóm ajtaja előtt égett s körüle az egész falu örege apraja Összegyülekezett. — Chineah valamennyinek dohányt és arakpuncsot adott, mi átalános tetszésben részesült; aztán a diadaljelek jártak kézről kézre, mialatt a Muleherek egyike nagy kézjártatással beszélte el a vadászatot, a mellynek egy fa tetejéről volt tanúja. Az elbeszélés nagy hatást gyakorolt a hallgatókra s midőn oda ért, hol az elefánt minket felfedezett, az állat bőgve ordító hangjait utánozá, a guggolva ülő hallgatók pedig szemeiket forgatták, el-elmordúltak és sajátságos hangú felkiáltásokat hallattak, mintha csak előttük folyna a jelenet; a jó eredmény végül kedvet öntöttbeléjük, mert elhatározták, hogy a férfiak mindnyájan kimenjenek holnap friss nyomokat keresni s arakot, dohányt és gyapotkendöket érdemelni maguknak, mit Chineah részemről jó siker esetére igért nekik. Másnap reggel saját embereim s több Mulcher kíséretében elindúltam a mocsár felé, hol tegnap az elefántot elejtém. Ennek hulláját vaddisznó látogatta meg ez éjen s hátsó czombjából lerágott egy darabot ; máskülönben állati életnek semmi egyéb jele nem mutatkozott, kivéve e vadkan csapáját, mellynek agyarai az elefánt testén félreisinerhetlen nyomokot hagytak. — Embereim csákányokkal fogtak az elefánt agyarainak kivágásához, mellyek a rendesnél kisebbek de vastagabbak voltak s bét fontot nyomtak. Aztán a sarat tisztítottam ki a homlok sebeiből s vas puskavesszővel mélyegeltem azok üreit és rájöttem, hogy a golyók egyike sem hatolt az agyvelőbe, bár okvetlenül lassú sinlődéssel halált fogtak volna okozni. Miután a mocsár környéke ollyas helynek látszott, hova az elefántok örömest ellátogatnak, én és Googooloo nyomozás végett fordúltunk egyet, de friss nyomnak — kivéve a tegnap elejtettét — híre sem volt, míg a sűrűségnek talán minden lakója járt itt az éjen. — Távollétünk alatt néhányan szétvágták az elefánt fejét, kivették belőle a golyókat s visszatértemkor előmutatták — és íme nagy meglepetésemre Wedderburn czink- és ólom öntetü hengergúla alakú golyóira ismertem kettőben, a harmadik gömbölyű rézgolyó volt s ez tökéletesen illett az én Westley-Richards-csövembe, mellynek párja Wedderburn birtokában volt. „Ha, ha, sahib ! szólt Chineah örömében vigyorogva, mert rendkívül féltékeny volt lövészi hírnevemre — az én gazdám kifogott ez úttal azon az úron ; hiába mondja az már most, hogy ő ejtette el azt a szarvast Pykarra mellett !"— (E mondat *) A keletindiai kormány minden elejtett hím elefántért hetven rúpiát s minden nőstényért ötvenet szokott volt adni jutalmul, azon károk miatt, mellyeket ezen állatok az ültetvényekben és rizsföldeken tettek s az elejtés bizonyságául a fark, fiilhegyek és agyarak beküldését kívánta ; pár szép agyar becsértéke azonban a kitűzött jutalmat néha háromszorosan is meghaladván, a jutalmat sokan nem követelik s így a kormányfizette lődíj mennyisége az elejtett állatok számának kulcsául nem szolgálhat.