Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-10-10 / 28. szám

445 és idegekkel s a sas éles látásával bír, egyike a legmerészebb s legfáradhatlanabb hegymászóknak, a vadorok ostora s a vadásztársaság oraculuma. Kérdeztem, nem került-e valaha veszedelmes helyre ? „Egyszer — mo ndá csendes modorában, egy sziklalapra ugrottam le, de ez oly keskeny volt, hogy alig állhattam meg rajta, alattam pedig vagy bárom torony hossznyi mélység — vissza nem birtam menni — megfogództam hát egy kis henyefenyö bokorba, egyik karomat hozzá kötöztem, aztán behánytam szemeimet. Mire kipihentem magam , még is csak felkapaszkodtam valahogy s ugyancsak örültem hogy ismét fenn vagyok, hát akkor veszem észre, hogy puskámat lenn hagytam. Jó vadász nem hagyja el puskáját ! gondoltam s elhoztam áléiról — hanem az gonosz egy sor volt ! A beszéd vadorokról, ezek vakmerőségéről és veszedelmes voltáról folyt — mi kedvencz tárgy a begyek közt, hol a vadászok és vadorok közötti folytonos harcz sokkal elkeseredettebb és komolyabb, mint a síkon, mert rendesen tanúk nélkül s oly téren történik, hol egy hibás lépésnek halál a következése — s ba valamely mélységben hónapok múlva a rohadó hullát meg is találják, ki tudhatja, váljon csak lebukott-e vagy sebesülten zuhant le ? A begyek hat hónapon át a nagy hó miatt nem járhatók, nem is nagyon nyomozzák a dolgot s csak azt mondják : „er is nimmer obi kommen!" „Milly szívós élete van az illy ficzkónak — szólt az erdész — annak több év előtt tanúja voltam. Este felé lövést hallok , rögtön felmászok s egy vadőrt látok ; azonban ő is meglátott engem s egy nagy henyefenyő sűrűség felé sietett ; ha jókor oda ér, úgy nyert, mert ott senki sem akad^rá. De én gyorsabb voltam mint ö s fenn találkoztunk. Hízl ! szóltam hozzá, add meg magad ! О azonban megfordúl és zerge módjára szökik le a sziklákon ; de én sem voltam rest s egy sziklalemezre utána ugorva beérem őt — kalapja, fegyvere, látcsöve, mind szerte röpült, de a mint meg akarom fogni, kisiklik kezeim közül s lebukik a sziklafalról. Mint a béka, kiterpesztett négykézláb csúszott le s lenn goromba kövek várták ; nem sokára erős zuhanást hallok s ott hevert lenn fekete pont gyanánt. „Milly magas volt a fal ?" kérdém. „Lehetett biz az vagy 300 lábnyi. Összeszedtem ekkor holmiját, fegyvere még most is nálam van ; aztán rágyújtottam s pihentem egyet. Azután lementem, jó órába került mig leértem, de itt mi sem volt látható. Vérfoltokat találtam ugyan, de Hízlnek se híre se hamva. Be is alkonyodott már, tovább mentem tehát s a faluba érvén kérdem a kocsmárost, nem látták-e Hízlt ? Dehogy nem, feleli ez, egy óra előtt itt volt. S mit csinált? kérdém. Hát eret vágatott magán a borbélynál." „Ot órakor reggelizünk, félhatkor indulunk," mondá az elnök s feküdni mentünk mindnyájan, miután fegyvereinket s vadász készülékünket elrendeztük. Már pedig az utóbbi, ide számítva a hegyi botot is, nem jelentéktelen tárgy s a tapasztalt vadász e részben mindjárt elválik a gyakorlatlantól. A sarunak jól szögezettnek s kényelmesnek kell lennie, a zöld harisnya az ikrák fölött jól megkötendő, a bőrnadrág rövid s a térdhajlásban bő legyen, mert csak igy lehet jól mászni — a gyapot ing nagyon ajánlatos, szintúgy a fekete selyem hálósapka, minőt] a fuvarosok yiselnek s mely az álláspontra éretkor a fülekre lehúzandó, hogy a gyakran fagyos j