Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-01-30 / 3. szám

37 golyócsövet vizirányosan fektetve tesznek ki száz lépésnyire s aztán az egész csövet telisded teli lövik golyóval, a nélkül hogy csak egyszer is hibáznának ; yes sir!" — „Ennyire nem vittem, felelém, de még is azt hiszem, hogy élő tárgyra lövetnem igen fognának ki rajtam." „Majd elválik !" szólt barátom s fütyörészve sétált tovább. Több derült napalkonyat valódi gyönyört szerzett utamban — s ha az ég tiszta és a tenger sima, alig van magasztosabb látvány, mint a mellyet a ragyogva izzó gömbnek tengerbe merülése nyújt. Az oczeánon korlátlan a láthatár. A rézsút fekvő napsugár csillogó ösvényt jelöl a viz tükörén, mellyen az aranyzőld viszfényt biborveres ragyogás váltja fel s aztán hamar beáll a szürkület. Láttunk egy északi fényt is, mely a legnagyobbszerüeknek volt egyike. Az esthomály leszállt már, midőn hirtelen egy második új alkony következett. Az ég eleinte halvány, aztán piros, zöld, sárgás és rózsaszinü lön, felváltva és összeolvadva, mig végre az ég középpontján, egyenesen a hajó fölött egy pont nyilt fel, mellyböl változatos gyöngéd szinti sugarak sátorszeríien ömlöttek szét egész a láthatár legszéléig. Ezen északi fényt Amerikaszerte látták s én gyönyörűbbet nem is képzelhettem. Brutus hozárebemmel sajátságos megható esetem volt. A nyugodt tiszta napok egyikén szép ifjú hölgy szines ruhában karonfogva jött velem az ebrekeszhez s ruhájának már valaha látott színére Brutus ép olly jól látszott emlékezni miut önmagam. Midőn közeiedénk, Brutus sphynxmodorban feküdt; feje elölábain s orra a rekesz rácsai, közt. Megpillantván a karomon lévő hölgyet, kétség sincs kinek tartá öt. Az ember által az állattól megtagadott lélek ragyogott fel az eb szemeiben s várakozástól és szeretettől szinte remegve nézett a hölgy kezére, mely fejét simogatni a rács közé nyúlt — de milly rögtöni változás Brutus viseletében! Egyszerre megtudta, hogy ez nem a boldogabb idők simogató keze s egyet mordúlva vonult vissza a rekesz mélyébe, mig szép társnőm e különös változás okát kérdezé. Ez okot nem mondtam meg neki — s megtekintvén a többi ebet, visszatértünk a födélzetre. Sept. 3-ának hajnalán ismerőim azzal a hírrel költöttek 1'el álmomból, hogy az egyesült államok partjai láthatók. Felkeltem s a reggeli tiszta légben a távoli föld kék körvonalát és egy pacsirtaszerü madarat láttam, mellyet Amerikában „parti pacsirtának" neveznek s mely fáradtan és nedvesen szállt le hajónkra. És mi tovább és tovább siettünk, a föld perczenkint tisztábban és tisztábban látszott, majd a világító torony is kibontakozott, míg végre egy oldalon Long Island, más oldalon Sandyhook, Navesink és Staten Island szigetek közt elhaladva, New-York pompás kikötőjébe értünk. Sport a jég h á t án. Az 1844-dik év telét az észak-amerikai Maine tartomány déli részében töltém s elég üres időm és alkalmam akadt, ez idénynek nagy részét azon kedvtöltések élvezésére fordítani, mellyeket e még jóformán vad és műveletlen vidék nyújt. Ezen élvezetek egyike, mellynek itt elég tér nyilik s melly kiválólag Ínyemre volt: a korcsolvázás. A tavak és folyók, ez északi tartományban több hónapig szilárd jéggel borit-