Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860
1860-02-20 / 5. szám
71 mellyen áthaladtunk, annyi nyúl ugrott fel előttünk : hogy szinte nevetséges volt. Lőni reájuk természetesen nem lehetett, nehogy a nagyobb vadat elriasszuk; s így csak hagytuk őket kényük kedvük szerint menekülni. Alig értünk az erdő szélére, már durrant a puska; azonban én csak haladtam tovább, a nélkül, hogy valamire bukkantam volna. Igen sokáig mentem előre egyenesen; de sem az ágak között törtetést, sem lövést, sem hangokat nem hallván , végre aztkezclém hinni : hogy eltévedtem. Azonban csakhamar meggyőződtem e hiedelmem alaptalanságáról, mert vagy 200 lépésnyire tőlem kettős lövés esett s majd ugyan azon perczben puskahordatnyira farkas rohant el mellettem. Rá is lőttem ; de mintha — oláh szólás szeriüt — az ördög fújt volna fegyverem csőveibe, postáim a fák törzsein koppantak. Nemsokára kiértünk az erdő túlsó szélére s itt összeseregelve, hazafelé indulánk , minthogy a nap már hanyatlani készült. Utunkban még egy ugart cserkésztünk be, mellyen esett ís 17 nyúl; s igy eddigi vadászatunk eredményével tökéletesen megelégedve, érkeztünk fogatainkhoz, mellyek a kastélyba szállítottak, hol ízletes és kielégítő ebéddel vártak reánk szép házi nőink, kikről azonban többet már nem szólok , mert különben az olvasó csakugyan azt találhatná mondani : hogy e regényes vadászkaland leírását akár versekben folytassam. Ebéd után zamatos török dohány füstfellegei között tanácskoztunk további terveink felett, a midőn is a bojár elöadá : hogy nem messze fekvő magános tanyáját, hol juhokat tart, minden éjjel meglátogatják a farkasok s hogy tanyájától vagy 50 lépésnyire ez éjjel csalétket vetni parancsolt, mellynek szagára e dúvadak előjővén, azokat ha a juhász szobájának ablakait és a juhaklok szelelő lyukait elálljuk, könnyen leteríthetnök. Mintegy 10 óra tájban tehát kikocsiztunk a tanyára. Magános ház ésjuhakol volt ez; terjedelmes udvara vesszőkből font sövénnyel kerítve. Az ablakok erdővel benőtt domb felé nyíltak, mellynek allján kövér ürü volt csalétkül lekötözve. Ketten a juhász szobájába mentünk, a többi három és az erdész a juhakol ablakait foglalta el. A hold nappali fényt derített a tájra és semmi nesz sem zavarta körülünk a síri csendet. Sokáig várakoztunk, míg valahára megérkezett az első farkas és kezdé szépen a csalétket falatozni. Ezután jött a második, harmadik s igy tovább tizenegyig. Szinte tánczolt kezemben a puska ; szerettem volna egy lövésre valamennyit leteríteni. De mig a jellövés nem szólt, várnunk kellett. Egyszerre eldördült az erdész jeladó lövése. Utána még tizenegy cső szórta tartalmát az ablakon kifelé s valóban olly szerencsések valánk : hogy negyedóra múlva 6 farkas hevert megöttünk a kocsikon, mellyeken vig énekszóval ismét hazafelé tartottunk. A hó ezalatt esni kezdett; lomha pelyhek lebegtek eleinte nehézkesen inogva a légben, de nem sokára, mintha valamennytinket elakarna temetni, olly sürün hullott, hogy nyitott szekereink egészen megteltek vele. Hazaérkeztünkkor az erdész átvette egész napi vadászatunk eredményét a
