Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-02-20 / 5. szám

70 közepén kis tisztás volt, most természetesen befagyva. Jobbról mellettem a bojár, balról egyik társam törtetett a nádon át, mig magam inkább bizonyos ragyogó szemekre mint farkasokra gondolván , még puskám sárkányát sem búztam fel. Egyszerre morgást és üvöltést ballék. De már ha igy áll a dolog — gondolám akkor csakugyan készen kell lennünk. Mentem előre a nád- és a letaposott sás között s egy egy pillantást veték jobbra is balra is, de szomszédaim eltűntek volt már mellölem. Tovább mentem. Alig 50 lépésnyire virrongó farkascsapatot pillanték meg. Voltak vagy nyolczan, rút, vörhenyeges, bozontos állatok. Még illyeneket nem láttam. Szemeik vadon villogtak ; mire úgy megkapott a vadászláz, hogy szinte örültem volna, ha puska nincs is kezemben. Reszkettem, nemigen mertem lőni, nem a farkasoktóli félelemből, mert hála az égnek, kissé nagyobb veszélyeken is mentem már át reszketés nélkül; de tartottam előre a kellemetlen érzelemtől azon esetben , ha lyukakat találnék lőni a levegőbe, a mi pedig igen valószínűnek tetszett. Megálltam. Vadaim még nem vettek észre; egyre marták verték egymást; mig végre szelet vagy neszt fogván, indúlni készültek. Arczomhoz emelvén ekkor puskámat, czélba vettem a legnagyobbat. Durrant a bal cső, azután a jobb. A mint pedig a füstfelhő körülem szétoszlott , a helyre néztem hova lőttem s csakugyan láttam is — a helyet, de egyebet semmit. A hűlt helyre érvén, némi vigasztalásúl sebvért láték ott, pedig sokat. — No már ez fest mondám s most nyomozzuk, merre ment és hol van. Kezdém ismét tölteni fegyveremet s e közben olly durrogatás, golyók és üczkók zenéje támadt körülem , melly bármelly 80 éves tábornok arczára ki tudta volna csalni az öröm és megelégedés mosolyát. Hát még a lőporszag! sok hős, ki magát annak hirdeti, nem érzett éltében ennyit. Egész felhő emelkedett a nádas fölé; meliyet a szellő kapkodott, forgatott, hajhászott. Egyes örömkiáltások közé hatalmas jaj-szó is vegyült. A mint kiértem a tisztásra , ott feküdt öt izmos farkas, három már nem mozdúlt, kettőt akkor késelt le az erdész; de nagy szomorúságunkra, az egyik kerülő karján is fúródott át egy golyó, kit azonban az erdész megvizsgálván, veszélytelennek nyilvánitá sebét; s mire a ficzkót a kocsira helyezők , olly jól érzé már magát, hogy pálinkát kért vigasztalásul. Szinte irigyleni kezdém dolgát s arra gondoltam, milly jó volna egy kis golyóval karomban a kastélyba visszakocsizni s milly jól esnék azoknak a szép lágy kezecskéknek ápolása s azoknak a szép csillogó szemeknek résztvevő bájos tekintete. Mig az ember még csak 20 éves, örömestebb eltűrne néha egy két golyót karjában, lábában; csak azután azok a nyilak ne fájnának olly nagyon. Elejtett vadaink haza szállításáról a kerülők egyike gondoskodott. „Most hát, — mondá az erdész—minthogy itt aligha akadnánk már valamire, jó lesz a pagonyon át az erdőbe menni". És úgy lön. Kedélyes házi gazdánk egyre azon reménnyel kecsegtetett: hogy a mit eddig lőttünk csak kóstoló volt s ezután jő még majd a java. Hosszú homlokvonalt képezve mentünk egyenesen a pagony felé, s az ugaron