Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-02-20 / 5. szám

69 udvariasak valának, kérdésekkei halmozlak el, kutyáimat óhaj iák látni s Broornfieldet körülfogták. „Bocsánat gentlemanek — hallám George hangját — a kutyák némellyike nem szereti az idegeneket; szíveskedjenek nem nyúlni hozzájuk!" „Óh — felelt az egyik csillagos főrangú tiszt — engem nem bánt a kutya s rögtön megismeri bennem a jó barátot." — Ezt mondva közel lépett s épen Brutus fekete fejét készült megveregetni, midőn a hozár felszökött reá és megragadva öltönyét, ezen az álló csillagok csakhamar bolygókká lőnek s a frakk előrésze Brutus fogai közt maradt, míg a megmaradt hátsó résszel a tiszt átalános nevetés közt a tömegbe vegyült el. A rövid átkelésért tíz dollárt kellvén fizetnem , a túlparton váró vonat vitt tovább, mellynek egy hosszú waggonjában kényelmetlen kesken ülésen nyomorú éjet tölték. Viradatkor, épen midőn az Altona előtti erdős hegyekre mentünk fel, sürü köd zárt cl minden kilátást. Elkésve s reggeli hat óra helyett nyolezkor érvéii Altonába, midőn itt málháim után tudakozódnám , a főrakoló egész hideg nyugalommal azt felelte, hogy biz azok tévedésből Philadelphiában maradtak. Nem volt tehát egyéb hátra mint megszakítani utazásomat, Altonában maradni s málháimért távirni. Kutyáimért ismét nyolez dollárt csikartak ki, (ezek szállítása St. Louisig többe került, mint saját személyemé.) Az altonai szálloda kényelmesen felszerelt nagy épület; a fogadós derék udvarias ember s maga is sportsman lévén, néhány napi maradásra s arra határoztam magam, hogy kimegyek vele vadászni az Alleghany erdőkbe, társaságunkhoz csatlakozván még egy Barnett nevü jeles sportsman , természettudós és ornitholog is. Málhám elmaradása miatt azonban házi gazdámtól kelle kölcsönöznöm egy meglehetős külsejü kétcsövű puskát, vizslámat s hozáromat elérendeltem s kikészültem első vadászatomra az egyesült államok földén. Farkasvadászat Oláhországban. (Vége.) Minthogy előkészületeink már mind meg valának téve, másnap reggel napfelkeltekor vadásztáskámat nyakamba s puskámat vállamra vetve mentem végig a folyóson, mellynek túlsó végén szivélyes gazdánk, ép fegyverét töltve, hangos „buna dimínyáczá"-val fogadott s barátságos karját az enyémbe fűzvén az étterem kitárt ajtaján bevezetett, hol nemcsak társaimat, de nyájas házi nőinket is találám hófejér arczaikkal és ragyogó szemeikkel. A valódi oláhországi reggeli után az erdész jelenté, hogy a fogatok előállottak s mi búcsúzván, apró de izmos lovacskáktól vont könnyű szekerekre ültünk fel. „Legelőször is —szólt gazdánk—a nádast fogjuk megtekinteni, mellybenmint erdészem mondá, igen sok nádi farkas tanyáz ; s magam is jól emlékszem , hogy néhány év előtt ugyanott hármat lőttünk." Az első fogat akkor már be is fordult a mcllékútra, melly a nádas felé kanyarul s nem sokára oda érve, körülfogtuk a nein igen sürün benőtt helyet, mellynek