Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860
1860-11-30 / 33. szám
539 A vadászok e fajdoktól lakott erdő szélén állanak fel, a hajtók pedig a sikon nagy kört képeznek, hogy a fajdcsapat tanyáját bekerítsék. Az alkalmas perczben azután, ez utóbbiak a lövészek felé fordúlnak, mire a felijedt kakasok fokozatosan felrebbenvén, az erdő felé iparkodnak. A lövészek csendesen várakoznak s azon mértékben a mint a szárnyasok mutatkoznak, egyiket a másik után lelövik. Ez igen élvteljes vadászat s mindig sikerül. A fajdkakas a szokás állata és sem a fegyverek durranása, sem az emberek jelenléte nem akadályozza őt, hogy azon fák közé meneküljön, hol rendesen az éjet tölteni szokta. Sokszor esik ugyan, hogy ügyetlen hajtók őket más irányba terelik, mégis nagy hiba volna ezért mindent veszve hinni. Nem kell illyenkor a vadásznak helyét elhagynia, mert a kakasok csakhamar észreveendik, hogy tévúton vannak s rögtön visszatérendnek szokásos helyükre. Válasszuk a legfiatalabbat, löjjünk s ba nagyon is ügyetlenek nem vagyunk , bizonyára találandunk. A fajdvadászat e módjának kettős előnye van. A hangának ekinti meghajtásában mindig akadandunk pár nyúlra, vadgalambra , gerlére s ezek mind nem megvetendő, sőt az élvet emelő lövések. Ha a földet egészen lió fedi, a fajd nem igen távozik az erdőből, hanem ülve marad a fenyü- és nyírfákon s csak bánva hagyja oda a fát, mellyre leszállott.— Ekkor ugyan óvatosan közeledve hozzá, szintén le lehet öt lőni, de mégis a legjobb mód, ba öt körülvétetjük. A vadász az erdő szélén néhány eléggé magas fa mögött foglal helyet s várja a kakasokat, mellyek a nyírfákról elriasztva lövése eléjönek. Ritkán lehet többet egynél egy lövésre elejteni, mert minden egyes fajd külön-külön fára telepedik. E különféle módjai a fajdvadászatnak minden országban gyakorolhatók volnának, mert nem veszélyeztetik e ritka vad szaporodását s így minden jóravaló vadászt kielégitnének. Nem illy kíméletes módon vadásszák ez állatot Svéczia és Szilézia erdeiben s ba mi is úgy cselekednénk mint ott szokás, az a mi erdeinkben nem sokára tökéletesen kipusztulna. Azonban nálunk a fajdot párzás idején törvények oltalmazzák. E távol országokban, hol a fajdban bőség van, a vadászok számtalant kipusztítnak csalétekkel s szalmával kitömött fajddal, melly utóbbi fára tétetvén, az élőket oda csalja. — Ügyes vadász e módon tizet is lelő egy nap alatt. A fajdot itt ezenkíil különféle kelepczékkel, zsineggel, sőt még bálóval is fogják, de őrizkednünk kell ennek módját vadorjaink előtt elárulni. A lesvadászat fajzás idején mindenkép kipusztító a vadra nézve s február és marczius hónapokban az őröknek nem lehet elég óvatosságot ajánlani az erdők megőrzésében. E két lábú róka, ez embernyuszí, ki gúnyája alá dugja avult puskáját, kötelékeit s vadászbálóit, evador az, kitől inkább kell féltenünk a vadat az erdő valamennyi ragadozójánál. Igaz ugyan, hogy a természet a faj<lot ravasz ösztönnel áldotta meg, melly őt nem egy veszélyből ragadja ki. Ha már anyányi, akkor vad természetű, csőrének ereje s éles szeme védi őt az ember s ép úgy a szőrmés, mint a szárnyas állatok ellen; míg pedig még fiatal, az anyafajdnak ösztöne s gondoskodása örködnek felet-