Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-10-30 / 30. szám

486 kevésbé sem ügyelve a mi mozdulatainkra, vérrel és hússal lakmároztak s lőtávolságra vártak be. Ficzkókra töltött fegyveremet arczomhoz emelvén — lőttem. A nőstény meg se mocczant többé; a hímnek szárnyait lőttem el s ezt az evező lapátokkal kellett levernünk, mit lehető legnagyobb óvatossággal vittünk is végbe, meri madaraimat kitömetni s e végett ép állapotban birni ohajtám. A kitömés gyönyörűen sikerült s ime - mondá elbeszélőm, mialatt a mellékterem ajtaját feltárta — im itt van a Misisippi-i két rabló !" Valóban bámúltam e két legnagyobb fajú szakállas keselyű szépségét s roppant terjedelmét, melly az egyik szárny végétől a másikig nyolcz lábnyi volt. Az egyesült államok szakállas keselyűjét először életemben az Eagle-Laken (Sastón) láttam, a Catskill hegyláncz lábjában a new-yorki állam területén. Képzeljenek olvasóim ögy pár angol mértföldnyi átmérőjű s tallér kerekségü tavat, mciiy meredek szirtektől övedzve, egy kétharmadnyira megtöltött bordóhoz hasonlít. E szirtek egyikének tetején — a törzs vastagságáról ítélve, egy századok óta tenyésző tölgy áll, mellynek gyökerei a hasadékokba nyúltak le s úgy a szirtfalhoz lapultak, mintha csak oda szögezték volna. A fa sudarának magassága mintegy tizenöt ölnyi lehet. Egy ízben e fa alatt állottam M. Whitehead szenvedélyes vadásztársammal, ki hogy nevét (Fejérfő) meghazudtolja, ébennél feketébb parókát viselt. Társaink egyike, a híres Herbert, ki Frank Forrester írói neve alatt ismertebb, sokszor évődött Wbiteheaddel e szükségtelen kaezérsága miatt s magam is tréfálództam néha parókája felett, távolról sem sejtvén, hogy életét egykor még ennek köszönhesse. Az érintett alkalommal hajnali öt óra óta másztnk be már a hegyeket és völgyeket foglyok és császármadarak után; vadásztáskánk jó nehéz is volt már s épen Frank Forresterrel csatlakozni indulánk tanyakunyhónk felé , midőn az említett tölgyfa mellett elhaladván Whitehead esetleg felpillantott s rögtön állva maradt. A százados fa legmagasabb ágainak egy villáján a lombok között egy sasfészket látott meg. Ez iránt semmi kétség sem lehetett, mert a fészket alkotó gallyak közt mozgás volt észrevehető, annak jeléül, hogy benn sasfiókok vannak. Whitehead barátom rövid perez alatt letette fegyverét és vadásztáskáját s nem hallgatva ellenzéseimre — felmászott a fára. Nem sokára a lombozat között eltűnni s végre ismét a fészek előtt megjelenni láttam öt, a mint ebbe felágaskodva tekintett. „Good God! kiáltá — két sasfiók ! S mint tátogatják csőreiket, mintha csak el akarnának nyelni „Vigyázzon, szóltam én — az öregek sebes röpülve jönnek; szálljon le, szálljon le rögtön !" Hasztalan intettem őt; reám se hallgatott. A sasfiókok egyikét inge ésflanélöltönye közé dugta s a pillanatban, midőn a másikkal is ezt akarná tenni, a hím sas föléje ért s szárnyainak hatalmas csapkodásával kezdé őt verdesni. Whitehead azonban nem veszté el fejét, hanem kihúzta vadászkését s ellentállásra készült.— Késének hegyével meg is sebezte a sas oldalát, de a seb nem volt halálos s a megriasztott sas felröppenvén , most még dühösebben csapott le reá.