Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860
1860-10-30 / 30. szám
487 Én nem mertem lőni, mert féltem, hogy társamat is megsebzem; de tüzelésre fogott fegyverrel vártam a kedvező pillanatot. A mitől leginkább tartottam, az volt: hogy a sas leveri nem biztos állásából Whiteheadet s ez a tóba zuhan. Aggodalmam részben teljesült is, mert a pillanatban , midőn már épen lőni akartam, Jupiter madara tellyes erővel vágott barátom fejére begyes csőrével sleszakasztá arról — nem ugyan fejbőrét, de a védő parókát. Társam elveszté a súlyegyént s kétszáz métrenyi magasságból okvetlen a tóba zuhan, ba mindjárt esése kezdetén egy erős ág nem akad czombjai közé, mellyen szerencséjére megtartózkodott, Ugyanakkor czélba vettem a sast s jobb szárnyát úgy szétzúzta lövésem, hogy forogva hanyatt homlok esett a tó közepébe. Whitehead erre lehető gyorsan kúszott le a tölgyről s magával hozta az egyik sasfiókot ; mellyet azonban n Öreggel küzdése közben akaratlanúl megfojtott. A meglőtt sas a tóban vergődött egy ideig, aztán megszüut élni. Én leereszkedtem nagy óvatossággal a szirtfalon s úszásnak vetvén magam , kihoztam a szárazra. Egy tolla most is diszíti még tintatartómat, mellyből e sorokat írom. Az Egyesült államok sasa ritkán él egyedül, párját sem változtatja s a hímés nősténynek egymáshozi ragaszkodása csak az egyik vagy másik halálával végződik. A saspár együtt s egyetértőlég vadászik s a zsákmányt is együtt költi el.—A párzás december elején kezdődik s akkor mind a hím mind a nőstény nagyon házsártossá válik. Együtt kóvályognak, vijjognak, enyelegnek, sőt látszólag verekednek is; aztán valamelly száraz fára telepedve pihennek , hol fészküket kezdik galyabítani, vagy a már meglevőt tatarozzák. — E fészek alkatrészei : métre bosszúságú ágak és gyepdarabok mohhal bélelve; nagysága öt hat láb átmérőjű. A nőstény január elején tojik, két három s néha négy tojást, mellynek szine zöldes fejér. — Három négy bét kell neki a tojások kiköltésére. A kiköltött sasíiókok pihéje vereses ; csőrük és karmaik rendkívül hosszúak. Csak midőn már anyányiak, űzik el őket az öregek. Mielőtt azonban ezt tennék, bőven ellátják magzatjaikat mindennemű vaddal, minek következtében a fészek megtelik csontokkal s dög- és ganéjtól iszonyú büdös. Egy téli estén február hóban, a cumberlandi hegyek közül pisztránglialászatról tértem haza két barátommal s meredek szirtéleken jártunk a völgy fölött, mellynek közepén állt tanyánk, egy majorság : midőn mindnyájunknak feltűnt a hoszszukás fejéres krétaszerü ganéj, melly csak ragadozó madaraknak lehetett hullatéka. A velünk lévő majorsági szolga rögtön rnondá, hogy itt a sziklák közt sasok tartózkodnak, sőt hogy csak párnap előtt látta — bár lőtávolon kivül, — azokat. Szerinte a majorból már tömérdek baromfit és bárányt vittek el. Ezt hallva, szerettem volna ez alkalmat arra felhasználni, hogy az amerikai sasok szokásait tanulmányozzam. Társaim kedvemért megállottak s mindnyájan egy szirthajlás alá vonúltunk, hol nagy béketűréssel várakoztunk hosszúnak tetsző ideig. A várakozás unalmain kivül még a kalauz fecsegése is boszantott, ki a sasok elleni gyűlölete s egyes esetek felsorolásában kifogyhatlan volt. Eln.ondá, hogy két éves korában őt is felkapta egy Connecticuti sas, mellyet azonban — mert nem birt vele repülni a sikon — apja bottal vert agyon.
