Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-09-10 / 25. szám

397 állott uiint akár egy útmutató — meglátám , azonnal felértettem, hogy miért menekült oda : ö ugyanis a mint a bakot megpillantá, tüstént felkelt és mozgott, mire annak , ha csak épen vak nem volt, észre kellett öt venuie. Három egész óráig egy hajtó sem jött felénk s csak egy 80 darabból álló fsch-tal nyájat láttam, ugyanazon irányban menni, mellyben az imént az antilope bak távozott, s midőn végre hajtóink még mindig nem közeledtek, eltökéltük: hogy a hegyet megmászszuk, annak csúcsán más napi vadászatunk felett tanácskozandunk s azután kíséretünkhöz menendünk , hogy ba csak lehet még egy második hajtást kíséreljünk meg. A hegycsúcsán megérkezve, láttuk Si-abid remetelakát s a sziklahasadékot, mellybe az angyal számunkra is, és pedig igen jó vizet önteni szíveskedett. Délnek a Sahara végetlen sikjai terültek el előttünk, mellyeket még keresztyén szem nem látott, miket beutazni legnehezebb, mert bár a Tripolistól Marsukig vezető út biztos ugyan: a tunisi Saharán s a francziák elfoglalt tartományainak határain ez előtt 10—12 évvel az utazás épen nem volt lehetséges s még most is csak szerencsés körülmények véletlen találkozása által — minő vala nálunk Gebali kaidnak jó akarata s a tebessai határőrséget vezénylő de Bonvalet parancsnoknak szívessége és barátsága — lett kivihetővé. Gyomraink nem sokára arra emlékeztettek, hogy még nem reggeliztünk s így élelmi szereinket vivő kíséretünkhöz menénk, hol egy erős fsch-tal (ovis tragelaphos) bakot láttunk mellyet a spahis-k lőttek. Egy mintegy 120 darabból álló nyáj ugyanis 50 lépésnyire jött be hozzájuk s midőn megállott, katonai módon, parancsszóra valameunyien egyszerre tüzeltek reá, sőt maga Gebah is lőtt, daczára vallásos félelmének, mire a nyájból egy bak, melly nyaklövést — a nyakforgón keresztül — kapott elesett s egy másik bélsebet nyert. A nyáj a lövésekre meg nem futamodott, mert nem tudták mik azok s így a spahis-k újra töltvén még egyszer lőttek , minthogy ez állatok—-velők a bélsebes is — csak akkor menekültek, mikor már két társuk sebvérének szagát érezték. (Vége következik.) Hogy lehet jó vizslára szert tenni? Felelet: néha drága pénzen; gyakran: semmi áron, minek bizonyságaúlcsupán azt hozzuk fel, hogy a lapjainkban eladásra hirdetett ebek, ha jók voltak, rögtön találtak vevőre ; mig a „jó vizslát" kereső felszólításra már több esetben egy eladó sein jelentkezett. Illyenkor aztán, ha a szenvedélyes vadász nagyon megszorúl, túlzott árat is kész a vizsláért adni, csak kaphasson egyet — s aztán néha még kisül, hogy bíz az egy fapitykét sem ér. Pedig a vadászati élvnek legalább is fele, ha kutyánk szépen czirkál, jól keres, szilárdan áll; s ezen élvezetet mérlietlenül fokozza az, ha kutyánkat önmagunk növeltük, idomítottuk. Legjobban cselekszik tehát az, ki kutyáit maga tenyészti vagy legalább idomítja — ha ez módjában áll; módjában áll pedig minden földbirtokos gazdának, kinek vadászterülete az idomitásra elegeiidő vaddal kínálkozik. Nem is kell egyéb