Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-08-20 / 23. szám

372 szőt, mikép használja lábszárait és testsúlyát? — ezek olly kérdések, mikre már másutt feleltem, de ezek nem is tartozván szorosan ide, czéltévesztő volna leírásuk , miért is most már átmegyek az idomitásnak tisztán gyakorlati oldalára. Hogy a fő állása fiatal lovaknál nem lehet azonnal helyes, már egyszer mondtuk, de az, már idomított lovaknál is, néha a különböző menetekben változik. Sok lé ha fejét álló helyzetben, lépésben és vágtatva helyesen tartja is, ügetve már azt nem fogja igy tarthatni s azért szükséges itt a rendeset leginkább megközelítő főtartásra törekedni. Atalán tanácsos az idomítandó lovat eleinte álló helyzetben szoktatni a helyes főtartásboz, mert egy részt az ba áll, inkább fog idomárára ügyelni s nem lesz olly szórakozott mint menetközben; más részt állva inkább képes nyakacsigáját s nyakizmait meghajtani, minthogy a menet e testrészeket szintén igénybe veszi és másfelé foglalkodtatja. A helyes fötartás — minthogy az arra szolgál, hogy segedelmével a lovas lovát hatalmába vehesse s hogy az e módon mintegy egyesített, összetartott elő és utótagra a lábszárak is hatályosan működhessenek , nem különben hogy ez egyesítés pontos engedelmességet és tiszta folyékony járást eredményezzen—a helyes főtartás ennél fogva mindig az, mellyben a ló, bár fejét ne is tartsa egészen szabályszerűen, a zabolát legkönnyebben, legszívesebben fogadja s aBnak hatását legjobban érzi és követi. Okszerű idomítás, sok gyakorlás s a fiatal, rendes alkatú lónak testi fejlődése idővel azután oda fognak vezetni: hogy a szabályszerű fötartás leend egyszersmind a legjobb is, mert e fenn mondott szavaim csupán addig bírhatnak értékkel, míg a ló egészen beiskolázva nincs, vagy testi hibái miatt nem felelhet meg mindenkép. Hogy a lovat fejének rendesen jobbra s balra adására, valamint annak a szabályszerű függőleges vonalban tartására álló helyzetben taníthassuk, abhoz mindenekelőtt határozott, biztos s egyszersmind engedékeny kéz és a lábszáraknak ezzel összehangzó működése szükséges. Mielőtt a kantárszárak határozottan azaz vagy jobbra vagy balra inditólag elkezdenének működni : a lovat, mennyire lehet, a zabolába keilend állítani, hogy azt elfogadja, reá támaszkodjék s igy hatását érezze, mert míg az zaboláját egészen át nem vette, ettől hatás nem várható. Erre azután mind a két kantárszár működjék, annyira, bogy a ló, annélklil , hogy hátra lépne, orrát befelé adja. Minő módon működjenek a kantárszárak, mikép kell azokat hatásba hozni és ismét kibocsátani, ezt az idomár, mint illyen, igen jól tudja s azért taglalása nem ide való. Amint a ló fejét egészen beadta, engedjen neki az idomár ismét, de csak annyira: hogy a zabola szorítása megszűnjék s a ló azon rágódhassák ; ha azonban rágódni nem akarna, játszadozzék az idomár a kantárszárakkal és czombjaival és ha szükséges ülepével is indítsa, szorítsa lovát a zabolára. A mint rágódott, ismét engedjen neki mind a két kantárszár, valamint a czombok is, hogy fejét megint szabadabban tarthassa, mert ba annak sokáig ezen állásban kell maradnia, ez a legengedelmesebb lónak is kellemetlen lesz, mire ő azután nyugtalankodni, hátra lépni, vagy épen erőlködve, mintha a lovas kezét előre akarná húzni, a zabolára nebezkedni fog. Sokszor merül fel a kérdés : „miért ügyelnek olly nagyon jó lovaglók, de fő-